TARTALOMJEGYZÉK

MEGJEGYZÉS
BEVEZETÉS
A CSALÁD EREDETE
A SZAJOLI BIRTOK
A CÍMERES NEMESLEVÉL
AZ ERKI BIRTOK
A SZAJOLI NEMESEK OSZTÁLYLEVELE
A SZAJOLI NEMESEK EGYEZSÉGE A RENDFENNTARTÁSRÓL
A CSALÁDFA
AZ ELŐNEVEK
A CSALÁDI LEVÉLTÁR
PERES IRATOK
EGYÉB IRATOK

MEGJEGYZÉS

Az e helyen bemutatott családtörténetet hosszabb ideje nem állt módomban fejleszteni, ezért mind terjedelmében, mind pedig szakmai színvonalában elmarad a család történetét ismertetni hivatott (készülő és már elkészült) könyvek anyagától.

BEVEZETÉS

A családtörténeti kutatásokkal kapcsolatban hálával tartozom nagyapámnak, akinek az elbeszélései nyomán próbáltam igazolni a családi legendát, amely szerint a felmenőink nemes emberek voltak. Fokozatosan tanultam bele a családfakutatás rejtelmeibe, a genealógiába, vagyis származástanba, továbbá a címertanba. A kutatás első éveiben nagyon sok, a család történetéhez kapcsolódó dokumentumhoz sikerült hozzájutnom levéltári forrásokból. A nagyon népes család sokat pereskedett. A peres iratokból kitűnő képet kaphatunk elődeink életéről, de a család tagjainak személyiségéről, jellemvonásaikról is. A sok leszármazott viszont azt is jelentette, hogy a birtok az idők során elképesztő mértékben elaprózódott. Ez anyagi és erkölcsi téren sem volt jó útravaló. Kijelenthetem, nem sokszor tudok majd arról beszámolni, hogy milyen magas hivatali polcokra jutottak az elődök és milyen nemes cselekedeteik voltak. Ellenben, megtudhatjuk milyen hatalmaskodások, rendbontások, fizikai atrocitások történtek, de abba is bepillantást nyerünk, hogy milyen sértésekkel illették egymást a nemes urak vitáik során. Az ismeretszerzés jegyében kendőzetlenül próbálom majd visszaadni a többi szajoli nemesi családdal – Fejér, Török, Lajkó – a régmúltban fennállt konfliktusok részleteit, remélve, hogy a ma élő utódok között nem okozok ezzel feszültséget. A család történetének kutatása a lendületes kezdet után később hosszabb időre nyugvó állapotba került. Dr. Lőrincz Gyuláné: Szajol kuriális község kialakulásának története (1960) című remekül sikerült tanulmányában részletesen és kiváló alapossággal mutatja be a családi levéltárat. A műre való rátalálás óriási segítségemre volt a kutatómunkában. Továbbá az Interneten kereshetővé vált levéltári és könyvtári adatbázisok és újabb ötletek nyomán nagy kedvvel folytatom a korábbi munkát és szükségesnek találtam a család saját internetes oldalát is elindítani. A család nevének írásmódja igen változatos – Hegedeős, Hegedős, Hegedöss, Hegedűs, Hegedüs –, a magam részéről az utóbbit fogom használni. Terveim szerint az oldal egyszerű szerkezete miatt könnyen kezelhető lesz, amelyet fokozatosan fejleszteni fogok újabb és újabb írásokkal.

A CSALÁD EREDETE

Mint minden család esetében az eredet homályba vész, a kérdés csak az lehet, hogy ez milyen időszakra tehető. A Hegedüs család esetében a leghalványabb nyomok az 1500-as évekig vezetnek. A Szajollal észak felől szomszédos Tiszapüspökiben egykor éltek Hegedüsök. Egyetlen régi irat sem említi, azt hogy a tiszapüspöki Hegedüsök lennének a szajoli Hegedüsök ősei, de a földrajzi közelség miatt zárójelben idekívánkozik pár adat.

(1571-ben az akkor zajló Jakabházy–Tassy-perben – amely egy tiszapüspöki birtokrészért folyt – szerepel Hegedüs János, aki pontosan a per tárgyát képező, vitatott telkek egyikén lakott, azt egy zsellérrel is megosztva. A perrel foglalkozó szakirodalom szerint, nincs arra vonatkozó információ, hogy nemes lett volna, de nem szerepel a korabeli tizedösszeírásokban. Az 1571-ből való török adóösszeírásban is szerepel Hegedüs János. Az 1591–92. évi török adóösszeírásban ismét előfordul Hegedüs János, valamint fiai, Bálint és Márton.)

Az egyetlen szakirodalmi utalást a Hegedüsök eredetével kapcsolatban Kovacsóczy István, tiszapüspöki plébános könyvében találjuk (Tiszapüspöki és fiókhelyei helyrajzi, történeti és egyházi tekintetben. Érseki Lyceum Nyomdája, Eger, 1869., 44. oldal). Azt olvashatjuk, hogy 1659-ben Heves és Külső-Szolnok egyesült vármegyék közgyűlése elrendelte Hegedüs János nemesi bizonyságlevelének kiadását. A bizonyságlevél ma nem áll rendelkezésre, csupán a vármegyei közgyűlés jegyzőkönyvében található meg a kiadásáról szóló bejegyzés, amely szerint, a dévaványai lakhellyel rendelkező Hegedüs Jánosnak az elmúlt nyáron, a törökök és a tatárok dúlása idején elveszett a nemeslevele. A nemesi bizonyságlevelet azt követően állították ki, hogy Dely Gergely szolgabíró eskü mellett tanúsította, hogy korábban maga látta az eredeti nemeslevelet és a Nyáry Zsigmondtól kapott jobbágyfelszabadító-levelet is. Nyáry Zsigmondról tudni lehet, hogy a diósgyőri vár kapitánya és dévaványai földesúr volt. Pénzügyi nehézségei következtében sok jobbágyának adott felszabadítólevelet, igencsak nagy pénzösszegek lefizetése után. Nyáry főkapitánysága alatt a dévaványai jobbágyok közül többen is a diósgyőri várban katonáskodtak; talán, Hegedüs János is közöttük volt. A felszabadítottak nemességért folyamodhattak, másokhoz hasonlóan, ezt tette Hegedüs János is. Nincs információ a címeres nemeslevél megszerzésének pontos időpontjáról, de amennyiben Nyáry egykori jobbágyai nemességszerzésének idejét figyelembe vesszük, valamikor 1650 utánra tehető.

A család az 1600-as évek közepén jelenik meg a Szajollal kapcsolatos iratokban, két testvér személyében, akikHegedüs Demeter és János voltak. Demeter 1669-ben királyi adományt kapott Szajolra, amely biztosította a nemesi jogállást utódainak. János kimaradt az adománylevélből, de fia Gergely 1701-ben címeres nemeslevelet nyert, így az ő ágának nemessége is biztos alapokon nyugodott. Azt, hogy Demeter és János testvérek voltak megtudhatjuk a Hegedüs család 1778 körül összegyűjtött levéltárának (a továbbiakban: Hegedüs-levéltár) W jelzetű iratából, amely a 79 éves Ökrös György 1745. január 22-én felvett tanúvallomását tartalmazza. A Hegedüs-levéltárnak az 1802-ben hitelesített másolata áll rendelkezésre. A megadott oldalszámok a Hegedüs-levéltár másolatára vonatkoznak.

Idézet a Hegedüs-levéltár W jelzetű iratából, 40–41. oldal:
„Vallya a fátens, hogy a régi öregektül hallotta, nevezet szerént Trombitás Mátyástúl, ki is azon szajoli curiális helységnek, mint egy nemesi praerogativanak, akkori lakosoknak közönséges egyezésekböl szerzője vólt, mivel abban az időben Tenü nevű helysegnek lakosa vólt, és azért a fáradságáért Trombitás Mátyásnak, közönséges akaratból egy ház-hely excindaltatott. [...] midőn szereztetett azon nemesi praerogativajok szajoli helységnek, Hegedüs Demeter és Hegedüs János testvér atyafiak, minden osztozás nélkül együtt laktanak, hanem annak utána váltanak el egymástúl, meg osztoztanak.”

A SZAJOLI BIRTOK

Szajolban már az igen régi időktől fogva nemesek is laktak. Első okleveles említésük 1261-ből való, amikor IV. Béla király megerősíti az Egri Püspökséget Tiszapüspöki birtoklásában. A Hegedüs család levéltárában 1277, 1339, 1347 és 1412 évekből is találhatóak igen régi oklevelek, hiteles másolatban. Ezek az oklevelek nem kötődnek közvetlenül a családhoz, annál inkább Szajolhoz, közvetve, vagy közvetlenül annak határára vonatkozóan. Az említett okleveleket 1640-ben Debrődy, másképp Szabó György szajoli plébános, továbbá Kun Balázs, Répás Péter és Nagy Mihály nemesek mutatták be az Egri Káptalanban, és hiteles másolatot kértek azokról. Feltehetően hatalmaskodók elleni védekezés során használták az iratokat. Úgy tűnik, már a régi időkben is a szajoli nemesek birtoka – a szokásoktól eltérően – leányágon is öröklődött; ezt az állapotot viszi tovább az 1669-es adománylevél is. Beházasodás útján nyitott volt a birtokszerzés a nemesi családok számára.

Az 1600-as évek közepe táján kb. 12–15 nemesi család lakott a faluban, amelyeknek nemesi szabadságát gyakorta háborgatták más, befolyásos nemesi családok. Gyakran előfordult abban az időben, hogy közép, vagy nagybirtokos nemesek királyi, vagy nádori adománylevelet kértek maguknak a török hódoltság viszontagságos körülményeit kihasználva, egyes birtokokra, pl. azok gazdátlanságára hivatkozva. Így történt ez Koromzay János és Deveky András esetében is, akik magszakadásra hivatkozva kértek a nádortól adománylevelet Szajolra. Kovacsóczy István tiszapüspöki plébános 1869-ben megjelent könyvében – Tiszapüspöki és fiókhelyei helyrajzi, történeti és egyházi tekintetben – a 42–44. oldalakon közli Czeglédy Albert egri nagyprépost, kinevezett pécsi püspök 1641. október 26-án, Jászón kelt levelét, amelyben Esterházy Miklós nádor pártfogásába ajánlja a szajoli nemeseket az említett ügyben. Kovacsóczy megemlíti, hogy az eredeti levél megtalálható a Hegedüs család iratai között, amelyekből többször is idéz könyvében, de nem közli, hogy azok hol találhatók. Benedek Gyula: Jász-Nagykun-Szolnok megye iratai 1601–1700 című műve, amely a Zounuk 16. (A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szolnok, 2001) kiadványban jelent meg, a 221–223. oldalakon szintén közli az említett levelet, azzal a megjegyzéssel, hogy az eredetit nem találták meg. Másolatban ugyancsak megtalálható a levél a Hegedüs-levéltárban H jelzet alatt, 25–26. oldal.

A levél teljes szövege a Kovacsóczy-átirat alapján
„Excellentissime princeps domine domine patrone gratiosisse. Salute ac orationum commendatione praemissis. Isten Nagyságodat minden kévánatos iokkal aldgia megh. Elmúlt időkben az szegenj szaioliak tanultanak vala megh panaszolkodván, hogy réghi szabadságok ellen Füleken lakozo Deveki Andras és Koromsai Janos per defectum seminis kerte volna megh azon Szaiol nevű lakos földeket in praejudicium nobilitaris libertatis Nagyságodtul, kiktül felettebb valo tribulatiokkal illetetnek és naponként többel is fenegetetnek. Produkalvan itt az captolomban levélebéli instrumentomokat transumaltatták, melliel kénszerítetnek Nagyságodat mint a nemessegnek feő biraiokat meghtalálni, alazatosan instalván Nagyságodnak, hogy igassaghokat meghtekenthvén nemes szabadsaghokat ne hadná labarfactalni. Mivel pedigh az haereticusok közöt mintegy bastja a megh nevezett Szaiol nevü falu alazatossan kerem Nagyságodat, Nagyságodnak legyen respectussa eraiok és elölvévén igassagos iussokat, meltoztassék protegalni őket és ilyen haereticus impetitorok ellen gyámolítani szabadsagokat. Melj nagyásgod faratsaganak jutalmat Istentől veszi Nagyságod. Irtam volt Nagyságodnak ez elmult kikeletkor is ezen dologh felől, és Nagyságodat a meghnevezett falubeli nemesek követ által akartak meghtalálni, és Uyvarat keresvén Nagyságodat, midőn ott nem talaltak volna, Eszterhazi Pall uramra talalkozvan, exhibealtak leveleket, de ő nagyságha igen vékonj valaszal bocsatotta, és annyival inkab a mostani meghnevezett impetitorok infestaliak, fenegetik pusztitassal, és nemeljeket immár is meghtömlöczeztek közülek nemes szabadsagoknak meghbantására. Im most is felvittek az instrumentumoknak pariaiat, meliből bölcsen meghitelheti Nagyságod mi karban legyen. Nagyságodtul mint kegies patronusuktul valaszt varnak. Tarcsa Isten Nagyságodat jó egességben. Datum Jaszoviae die 26-a Octobris. Anno Domini 1641. Excellentissimae illustrissimae dominationis vestrae capellanus devotus Albertus Czeglédi episcopus neonominatus
[Kovacsóczy itt rosszul oldott fel egy rövidítést. Helyesen: episcopus Nonensis. Czeglédi Albertről tudható, hogy nónai püspök volt. – a szerk.] et praepositus major Agriensis. [A levél külzetén:] Illustrissimo Comiti ac Excellentissimo Principi Domino Domino Nicolao Eszterházy de Galantha, Equiti Sacri Aurei Velleris, Regni Hungariae Palatino, Judici Cumanorum, Perpetuo de Frakno, ac Soproniensis Zoliensis et de Beregh Comitatuum Supremo Comiti, Sacratissimae Caesariae Regiae Majestatis Intimo Consiliario, Camerario, et per Dictum Regnum Hungariae Locumtenentis etc. Domino Patrono Gratiosissimo.”

Czeglédy Albert a nádornak írt levélen túl, ugyanazon a napon Lósy Imre esztergomi érseknek is megfogalmazott egy levelet a szajoliak érdekében.

A levél teljes szövege a Hegedüs-levéltár I jelzetű irata alapján, 26–27. oldal:
„Illustrissime ac reverendissime domine, domine patrone gratiosissime. Salutis vota, ac orationum mearum demissam communionem. Isten sokk jókkall és egésséges hoszszú élettel aldgya meg Nagyságodat. Ez levelem praesentáló nyavalyás igye fogyot zaioli lakos nemes emberek talállyák meg Nagyságodat, esedezvén Nagyságodnak mint kegyes pátrónusoknak, hogy Nagyságod injuriajokat méltóztassék kegyelmessen eleiben venni, és a' miben lehetne mind jó tanácsával mind patrociniumjával őket méltóztattnék gyamolítani. Igen nagy injuriajok vagyon ezen catholicus szegény nemess embereknek, a' mint Nagyságod meg értheti producalandó leveleknek tenorábúl, Füleken lakozó Deveki András, és Koromsai János nemes emberek kérték meg per defectum seminis azon Zajol lakos nemes földöket, és noha immár iteratis vicibus találták meg ő kegyelmeket, hogy ők nemes szabad személyek legyenek, és indirecte kértek légyen meg; mindazon által annak helyt nem adván, contra omne jus et agitatem keűtelességh alatt kénszerítik őket a' meg holdúlássra, és immár némellyeket közülők meg fogván tömlöczöztek és tartottak fogva amíg akarták, contra praerogativam nobilitarem ipsorum. Kérem annak okáért én-is Negyságodat, légyen tekénteti Nagyságodnak ezen szegény meg nevezet catholicus gyámoltalan nemess embereknek, és meg olvasván, s' látván levelbéli igazságokat, Nagyságod méltóztassék palatinus uramat informálni, hogy a' meg nevezett illegitimus donatariusokat levele által szóllícsa meg, és ilyen módatlan dolgot ne kövessenek, sem pediglen nemes szabadságok ellen hóldúlássra, s' adó fizetésre ne kénszericsék. Kiért az Úr Isten Nagyságodat meg áldgya. Ezen emberek a' Nagyságod commendatiójával, és informatiójával, ha kivántatik, s' mind párbéli reductiojával palatinus uramat meg talállyák. Nagyságod bocsássa kegyes és jó válszszall nyavalyásokat. Tarcsa Isten Nagyságodat jó egésségben. Datum Jaszoviae die 26-a Octobris. Anno Domini 1641. IIllustrissimae ac reverendissimae dominationis vestrae devotus capellanus. Sine nomine.
[A levél külzetén:] Illustrissimo ac reverendissimo domino domino Emerico Lósy archiepiscopo Strigoniensi locique ejusdem comiti perpetuo Strigoniensis [Sacrae] Sedis Apostolicae legato nato, primati Regni Hungariae ac sacratissimae caesariae regiae Majestatis intimo consiliario, summo secretariorum et cancellarum domino domino patrono gratiosissimo.”

1665. augusztus 10-én borfői Bory György, Diósi András, Wukovics Miklós és Mednyánszky Pál nádori adománylevelet kapott Szajol és Tiszapüspöki teljes falubirtokokra, valamint Istvánháza és Szentpéter pusztákra. (Hegedüs-levéltár F jelzet, 20–24. oldal). Az ellentmondások ellenére sor került a birtokba iktatásra, ezzel az említettek megszerezték Szajolt. Annak bemutatására, hogy milyen ellenfél volt Bory György, Dr. Lőrincz Gyuláné 1960-as dolgozatát érdemes elővenni.

Idézet a dolgozatból, 10–11. oldal:
„A Bory Család Hont, Nógrád, Zólyom, Heves, Szabolcs és Pest megyében birtokos. Ezekben az években Bory Mihály Wesselényi nádor jószágkormányzója és legbizalmasabb embere, királyi táblabíró és 1665. óta Korpona főkapitánya. Hatalomra vágyó, merész, lelkiismeretlen embernek írja le Pauler Gyula, akinek életeleme a cselszövés. Beteges testének gyengeségeit nagy erővel küzdi le, erélyes, vitéz jó katona. Bory Mihály convertita, mint ahogy ez a nádor környezetéhez illik is. Öccse György Tiszafüreden, majd Korponán él, protestáns s bátyja irányítása alatt a Wesselényi összeesküvésben közvetítő, szervező szerephez jut. A főúri összeesküvés tárgyalásait Bory Mihály és Nagy Ferenc vezetik, akik úgy látszik, a nádor szervitorai. Wesselényi halála után egyre nagyobb szerephez jutnak. 1668. augusztus 11-én Bory már „árulja” a szövetség leleplezését. A közvetítő Bory György, aki október 9-én Bécsben 100 aranyat vesz fel „munkájáért”. Közben a felkelés előkészítésében részt vesz azért, Zrínyinek és Rákóczinak híveket toboroz a felvidéken. Az összeesküvés leleplezésében sokan vettek részt. Zrínyi, Frangepán és a főúri résztvevők a kegyelem reményében tették. A szó szoros értelmében áruló Bory Mihály volt, aki anyagi ellenszolgáltatésért személyesen viszi Rottálhoz a szövetség leveleinek másolatait. 1668. október 20-án Holeschauban találkoznak. Bory Mihály hazautaztában november elején meghal. A perek megindulásakor 1670. november utólsó napjaiban elfogják Bory Györgyöt és feleségét, Duló Juditot is. A pozsonyi, később a bécsi bíróság is halálra ítélte 1671. november 6-án ki is hirdették előtte az ítéletet, hogy megfélemlítsék, de az udvar megkegyelmezett neki. A teljes arcképhez hozzátartozik, hogy Bory György a börtönben katolizált, 1673-ban kiszabadult és birtokait is visszakapta. Szükségesnek tartottam a Bory testvéreket közelebbről ismertetni egyrészt, hogy lássuk kivel állnak szemben a szajoliak, másrészt, mert jellemző képet mutat a szervitor középnemességről. Talán még érdemes annyival kiegészíteni, hogy a Boryak minden birtokadomány elfoglalásakor – pedig sokat és sok helyen kaptak – tiltakozásba ütköztek, állandóan pereskedtek.”


1667 nagyböjt második vasárnapján (mrcius 6.) Varga Lőrinc füleki lakos nyújtott be tiltakozást a Garamszentbenedeki Konventben a szajoliak nevében Bory György birtokba iktatása ellen, amely törvénytelenül ment végbe, mert a szomszédokat nem idézték meg. (Hegedüs-levéltár G jelzet, 24–25. oldal.) Ugyanebben az évben gróf Forgách Ádámhoz, Felső-Magyarország főkapitányához fordultak panasszal. Gróf Forgách Ádám 1667. április 27-én Gácson kelt szívélyes hangvételű válaszlevelében azt írja, hogy csak abban az esetben tud segíteni, ha a szajoli nemesek szabadsága királyi adományozáson alapszik. A levelet Kovacsóczy is közli a 45–46. oldalakon. Másolatban megtalálható a Hegedüs-levéltárban is, 28–29. oldal.

A levél teljes szövege a Kovacsóczy-átirat alapján:
„Köszönetünk után, Istentől minden jott kívánok kegyelmeteknek. Az kegyelmetek levelét vettem, mit irnak megh értettem kegyelmetek azert igi ércse az dolgot, hogi en, Bori Mihali uramnak semmibe nem parancsolhatok, hanem csak abban szolgalhatok kegyelmeteknek, hogi, hogiha az kegyelmetek szabatságha, az királyi adomanion vagion fundalva; eő feleségénél segéthetek kegyelmeteknek, az mint hogi jó Informatioval ha kegyelmetek emberét felküldi Pozsonba, az kik az kegyelmetek igazságáról informalhat és informalion is, valamibe tudok szeretettel szolgalok kegyelmeteknek. Datum Gács die 27-a Aprilis. 1667. Kegyelmeteknek io akaroia gróf Forgacs Adam manu prpria.
[A levél külzetén:] Szajly nemes uraim és ott lakozo jo akaro barattimnak eö kegyelmeknek adassék.”

A szajoli nemesek elkeseredésükben a falu elhagyását fontolgatták. Később úgy határoznak, hogy a szolnoki törököktől felvett kölcsön segítségével visszavásárolják a falut Bory Györgytől. (Hegedüs-levéltár P jelzet.)

Idézet a Hegedüs-levéltár P jelzetű dokumentumából, 32–34. oldal:
„az el-múlt esztendökben, mikor borfüi Bori György uram meg kérte vólt palatinus uramtúl ö nagyságátul sayliakat falujúl és az faluhoz minden hozzája tartozandó élő földivel, rétével, vizivel, erdejével, marha járó földivel, etc. Azomban mink-is halván ezt, bolygásra és oszlásra vöttük dolgainkat, el-szaladván az falubúl, a' ki hol találna maradást magának, ezt halván az Szólnok várában az török urak, hogy tellyességgell pusztán akarjuk hadni az falut, addig szóltak, beszéltek, hogy ne cselekedgyük azt, hanem borfüi Bori György uramtól meg vegyük magunkat és földünket meg szabadítsuk, ha nincsen pénzűnk annyira való, avagy az török uratok nem ád, mi adunk annyit a' mennyi elég lészen, csak az császár faluját pusztán ne hadgyuk. [...] idegen nemzet úr, mint török urunk adott interessre egyszer kétszáz tallért, másszor hatvan hatot, és úgy mentettük meg magunkat Bory uramtúl.”


Bory Györggyel sikerült is megegyezni abban, hogy 600 tallérért megvásárolják a falut. Nem könnyű eligazodni a korabeli pénezek, és azoknak egymáshoz viszonyított értékei között, de annyi elmondható, hogy a tallér értéke ebben az időben fokozatosan növekedett a rhénes (rajnai) forintéval szemben. Az 1600-as évek végén egy tallér kettő rhénes forintot ért. Hogy fogalmat alkothassunk ennek az összegnek a vásárlóerejéről, a korabeli adatok szerint, egy ökör akkoriban kb. nyolc magyar forintba került, egy rhénes forint pedig 1.2 magyar forintot ért. Mindezek után, a hatszáz tallér kb. 180 ökör árának felelt meg és kb. 17 kg ezüstből készült. 1667. július 31-én Fejér Mihály, Trombitás Mátyás, Török András és Hegedüs Demeter bejegyeztették a Garamszentbenedeki Konventben, hogy a megállapodás szerint megveszik a falut Bory Györgytől. (Hegedüs-levéltár C jelzet, 14–16. oldal.) Azt követően, hogy megfizették a vételárat, augusztus 31-én Bory György is bejegyeztette a szerződés szövegét, majd szeptember 15-én a vármegyei közgyűlés előtt is bejelentették az adás-vételt.

A szajoli nemesek Bory Györggyel 1667. szeptember 15-én, Füleken kötött szerződésének teljes szövege a Hegedüs-levéltár A jelzetű irata alapján, 11–13. oldal:
„Én borfföi Bory György vallom ez levelemnek rendiben, és adom tudtára mindeneknek, az kiknek illik. Elsőbben is magamra vállalván feleségemnek utriesque sexus maradékimnak, successorimnak terheket, az kiket ezen alább meg irt dolog most avagy jövendöben illetne, avagy illethetne. Miképpen az el-múlt idűkben Külsö Szólnok vármegyében lévö Szajol nevü falunak lakossai közönségessen alkuttanak vólt meg velem hatszáz tallérokban hozzájok való jó jussomnak cessiójaért, és translatiojaért azon végzés szerént az meg emlitett falunak lakossai, ugyan ottan lakoss Török András, Trombitas Mátyás, és Fejér Mihaly nevü emberek által meg küldöttek, és én-is minden defectus nélkül bevaltam, mellyet fel vévén ez közel el múlt napokban, az tiszteletes Szent Benedeki Conventban, magam, utriusque sexus maradékim condontariusaimnak, 's azoknak is utriusque sexus maradékjoknak es successoroknak királyi igazságunknak, és adományunknak jussát az meg irt szajoli lakosokra, és azoknak uitriusqe sexus maradékjokra, successorokra transferáltam. Vala, úgy mostan-is újobban, mind magam, 's condonatariusim képekben-is abban való nékem adatott plenipontentiam szerént in perpetuum, és irrevocabiliter reajok transferalom donatiom és statutiom vigorának cessiot tészek, és libertálom, semminémü just és proprietast magamnak, utriusque sexus maradékimnak, successorimnak, condonatariusimnak, azoknak-is mind két ágon lévö maradékinak, successoriknak most és jövendöre nem reserválván, hanem valami vólt vólna egy szóval minden némü jussunkat azon szajoliakra, utriusque sexus maradékjokra, és successorokra transferalom, úgy hogy személlyekre, és falujokra nézve-is magokat falujúl meg nemesithessék, mint örökös nemes emberek azon falut minden hozzá tartozandó határival szabadossan élehessék, mint örököket úgy birhassák, s' Tenö nevü falu felöl pedig a' melly határokat el foglaltak vólt, azt-is igaz törvény szerént magokévá tévén, örököss képen, mint igaz határjokat birhassák. Országunk törvénye szerént az evictiot ebben magamra, feleségemre, utriusque sexus maradékimra, és successorimra vállallván, úgy hogy azon falunak örökösképen való dominiumjában, és magokat-is személlyekben condonatariusim, azoknak utriusque sexus maradékjok és successori ellen magam kűltségemmell tartozom és tartoznak, maradékim, és successorim tuealni és protegalni, idein adván értésemre. Kit ha nem cselekedném, vagy cselekedni nem akarnám én, utriusque sexus maradékim és successorim, adunk tellyes hatalmat az szajoliaknak saltem vigore praesentium intra ambitum istius regni Hungariae valahol, és valamelly vármegyében jószágom és jószágunk találtatik, azon vármegyének vice-ispánnya commissioja mellett, egy szolgabirót és eskűttett házátúl ki vivén minden exmissionalis nélkül két ezer forint érő, magam, és utriusque sexus maradékim és successorim el foglallhassák, és el foglalltatthassák, és azon falu lakossai mind addig birhassák, valameddig azon summa pénzt le nem tesszük. Abscissis omnino universis et quibusvis juridicis remediis juris titiorumque temporibus hac in parte nihil surrogantibus. Mellynek nagyobb bizonyságára attam ez fassionalis levelemet kezem írásával, és pecsétemmell meg erösitvén ezen levelemet coramizáló emberséges emberek előtt, szabadségot adván ő kigyelmeknek, hogy az nemes Heves vármegye gyülésében, avagy törvény székiben referálhassák, prothocolálltassák, és arrúl jurium eorundem futura pro cautela authentice testimonialist is extrahalhassanak magoknak. Datum in praesidio Fülekiensi die decima quinta Septembris, anno millesimo sexcentesimo sexagesimo septimo. Subscriptiones erant tales. Bory György manu propria (locus sigilli) Franciscus Hamvay vice-comes comitatuum Heves et Exterioris Szólnok manu propria (locus sigilli) Coram me Petro Pápay jurato assessore comitatuum Heves et Exterioris Szólnok manu propria (locus sigilli) Coram me Joanne Pápay jurato assessore comitatuum Hevesiensis et Exterioris Szólnok manu propria (locus sigilli) Coram me Francisco Mocsáry comitatuum Heves et Pestiensis jurato notario manu propria (locus sigilli) Petrus Battik vice-comes comitatuum Pest Pilis Solt, nec non substitus vice-comes comitatuum Heves et Exterioris Szólnok manu propria (locus sigilli)”


A szerződés konventbeli bejegyeztetése azonban még nem jelentette a jogi ügylet lezárását. Ebben az időben a nemesi birtok megszerzésének forrása a királyi jog, ezért még hátravolt a legfontosabb dolog: adománylevelet kellett szerezni. A királyi adomány ebben az időben már a legtöbb esetben nem jelentette szó szerint azt, hogy a király valóban megjutalmazott valakit és földet adott neki. Általában csupán jelképes volt és egy adás-vétel lezárásának tekinthető, amelynek része volt az ősi szokás szerinti birtokba iktatás is. Ennek során a királyi megbízott és valamely közeli hiteles hely – az egyházhoz tartozó konvent, vagy káptalan, amely hiteles oklevelek kiállítására volt jogosult – kiküldött emberei a helyszínre mentek, ahol rendszerint a szomszédok, határosok jelenlétében bevezették birtokába az új tulajdonost. Tizenöt napon belül ellentmondásnak volt helye, amennyiben valaki olyan információval jelentkezett, amely a birtokadományozás jogszerűségét kétségbe vonta. A birtokba iktatásról jelentés készült, amely bekerült a káptalan, vagy konvent levéltárába, így a későbbi időkben nyomon lehetett követni egy nemesi birtok jogos tulajdonosait. A királyi adománylevélben szereplő személyek az adományozás által nemessé lettek, amennyiben azt megelőzően még nem voltak azok.

A szajoli nemesek sürgették Bory Györgyöt, a királyi adománylevél miatt, aki 1669. április 22-én válaszolt Korponáról.

Bory György válaszlelének teljes szövege a Hegedüs-levéltár M jelzetű irata alapján, 29. oldal:
„Nemes szajlaiaknak adassék ez levelem. Köszönetem után adgyon Isten minden jókat. Vettem leveleteket édes atyámfiai; és mit írtok értem. Jól tudgyátok édes atyámfiai, hogy az mi császárunknál nem olly könnyü az dolog, mint ha az ember egy bassa vag bék eleibe menne. Ez illyen levél ki adás országos állapotot illet, és szabadságban jár. Ebben immár egy csepp kécségtek édes atyámfiai ne légyen, mert Eő Felsége immár megparancsolta hogy adgyák ki. Hogy pedig kécségtek ne légyen édes atyámfiai én hitemre irom, az árát is meg adtam azon levélnek, miért múlt eddigis Trombitás Mátyás uram meg mondhattya. De miként az urak Kassa tájárúl még gyünnek, mindgyárt érette küldök, el hozatom. A' mennyivel el haladott, annyival el nem múlt. Bizzátok reám az levél dolgát, az bizony rövid nap meg lészen, akkor osztán prókátort-is jót szerzek, hogy köszönet légyen érette. Ezzell Isten áldgya meg benneteket édes atyámfiai. Datum Corponae die 22-a Aprilis 1669. Jó akarótok Bory György manu propria”


Amint a levélből is kitűnik, nemes Trombitás Mátyás segítkezett a Bory Györggyel való szerződés megkötésében és az adománylevél megszerzésében. Ezért cserébe egy házat adtak neki Szajolban, amit halála után mind fiú, mind leány utódai szabadon örökölhettek. Az ajándékozólevél megtalálható a Hegedüs-levárban O jelzet alatt, 31–32. oldal. Fellelhető a levél a Heves Megyei Levéltár polgári peres iratai között is, a IV–9/d/18 No. 362 (1747) jelzetű iratanyagban, másolatban. Megtekintve a levél mindkét átiratát, azt láthatjuk, hogy az utóbbi régiesebb helyesírású, valószínűsíthetű tehát, hogy a Hegedüs-levéltárban található verzió esetében a helyesírást a kor szokásaihoz igazították.

Az 1669. március 15-én kelt ajándékozólevél teljes szövege az MNL HML IV-9/d/18 No. 362 jeleztű irata alapján:
„My Tisza Szajolon Külseö Szolnok vármegyebe lakozok mostani biro Szabo Demeter iten gazda emberek Hegedus János, Theörök Andras, Fejer Mihaly Kovatz Istvany, Nykos Mihály, Fejer Sebestyen, Hegedus Demeter, Repas Lorintz es Balogh János tavali biro es töebb szajoli lakossok valyuk ezen levelünk rendiben es agyuk is tuttára minden rendeknek valakiknek illik mivell my megh tekintven nemes Trombitas Matyas urunknak eö kigyelmenek falunk dolghaban, s magunk allapotyanak elél mozditásában, mind Betsben Posonyban, mind pedigh Korponara az szerent Fülekreis sok izben valo faradásat utazássat s dolgunkban mind Bory urammal eo kigyelmenek hiven valo járasát es forgolodásat mellyben mar jó vegh is szakad reövid ideön, arra nezve miis tettűnk igheretet, hogy eö kigyelme feleséghe és háza nepe szamara hajlekot, a vagy házat edgyet ahoz valo pitvarral s kamaravall edgyütt mentüll jobban lehet eghesz falunk ezen 1669. esztendöben megh epiteni el nem mulattyuk kiben holtig fiurul fiura maradekérull maradékira szabadon lakhasson es eörökbeis birhassa, mint erdemlet jutalmat, amellet ha erteke leszen reja eő kigyelminek, maradekinak is, mind fiu avagy leany maradekiknak azon egy ház után földeket is szabadon élhessen rétet is anyit mint egy ház helly után szokot egy egy külon kenyeres gazda ember élni, falunk hatarat is az szerént elni, mint egy gazda ember annak feöleötte szabadsaghban is szogtunk tartani mind addig, valamigh ell, mind magha felesége gyermeki, az egy csaszar adojan kivüll mas adozással se theörök, se magyar reszre ne tartozzek, mind azaltal falu dolgában falu lován koltségen mas gazda tarsainkkal edgyűtt mind nemes varmegyekre, mind az hova? illendönek latatik az dologh lenni eö kigyelmeis ell mennyen: azon hitelbeli kötesünket tartozunk megh alani es minden haborgatok ellen falujul feöll is tamadni és oltalmazni; melly kötesünket s vegezessünkett ha meg nem allanank vagy feöll bontanank, szaz tallér kötete legyen kit eo kigyelme maradéki Heves varmegyei vice ispany uram commissioja mellet, azon nemes varmegye akkori szolgabiraia és esküttye alatal megh is vehesse raitunk, nem hasznalhatvan ezirant magunknak semmi törvenyes exceptiokkal melynek nagyobb bizonysághara és ereösségére adtunk ezen kötes levelunket falunk petseti alatt, alább megh nevezett jo akaro uraink eo kigyelmek elött. Datum in possessione Tisza Szajol die decima quinta Mártii anno millesimo sexcentesimo sexagesimo nono. (locus sigilli) Coram me Georgio Skerletz Conventuali Sancti Benedicti manu propria. (locus sigilli) Coram me Michaele Földvary jurato assessore comitatus Hevesiensis manu propria. (locus sigilli)”


A birtokadomány-levelet I. Lipót király Bécsben alá is írta, 1669. április 1-jei keltezéssel, de csupán négy szajoli nemes neve szerepelt benne: Fejér Mihály, Trombitás Mátyás, Török András, Hegedűs Demeter. Az említett Trombitás-rész később leányági öröklés útján a Lajkó családra szállt. A fentebb idézett levélben – az adományozólevélben szereplő négy nemesen kívül – még több szajoli lakos is szerepel – Szántó Demeter bíró, Hegedüs János, Kovács István, Nyikos Mihály, Fejér Sebestyén, Répás Lőrinc és Balogh János. Ők, illetve utódaik – Hegedüs János kivételével – a későbbi évtizedekben fokozatosan elvesztették szajoli birtokrészüket. Trombitás Mátyás saját magát is belevetette az adománylevélbe, de a birtokarányok nem szerepelnek benne. Ennek az volt a későbbi következménye, hogy a kettő generációval későbbi osztozkodáskor a Lajkó család Szajol egynegyed részére tartott igényt, holott csak egy házhely járt volna a korábbi megállapodás szerint, és ez konfliktust, pereskedést eredményezett a Hegedüs családdal.

A birtokba iktatást a törökök fenyegetése miatt nem tudták a helyszínen végrehajtani, ezért arra a Nógrád vármegyében lévő, ideiglenes vármegyeszékhelyként működő Füleken került sor, ellentmondás nélkül. Erről a Garamszentbenedeki Konvent 1670. március 24-én kelt jelentése tanúskodik. Tekintve, hogy a birtokba iktatás Szajoltól igencsak távol történt, nem szerepelnek a birtok határai a jelentésben, mivel nem tudták azokat a helyszínen bejárni. A kiküldött királyi ember, Földváry Mihály, a birtokba iktatást Mocsáry Ferencnek, Heves és Külső-Szolnok egyesült vármegyék alispánjának füleki házában tartotta meg. A konventet Skerlecz György képviselte.

Idézet a latin nyelvű beiktatási parancs magyar nyelvű fordításából:
„Mi, Lipót, Isten kegyelméből a rómaiak mindig felséges választott császára, Németország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország és Szlavónia stb. királya [...] híveinknek Fejér Mihálynak, Trombitás Mátyásnak, Török Andrásnak, Hegedüs Demeternek és a mondott Szajol birtok többi lakóinak, azok örököseinek és összes, mindkét nembeli utódainak, örök jogon és visszavonhatatlanul méltóztattuk királyi beleegyezésünkkel és hasonlóan jóakaratú egyetértésünkkel nyújtani; és nem csak kedvelt híveinknek a mi felségünknél tett alázatos kérésére, hanem figyelembe véve és gondolva a fent nevezett Fejér Mihály, Trombitás Mátyás, Török András, Hegedüs Demeter és Szajol birtok többi lakóinak hűségére és hűséges szolgálataira, amelyeket ők az előbb mondott Magyar Királyságunk koronájának, és azonkívül felségünknek különböző helyeken és időkben hűségesen nyújtottak és tanúsítottak, és amelyeket – ahogyan ígérték – a jövőben is hasonló hűséggel be fognak mutatni és tanúsítani fognak. A teljes és összes királyi jogunkat, amit a fent mondott Külső-Szolnok vármegyében, az említett Szajol birtokon felségünk birtokolt, vagy felségünkhöz bármilyen okból, módon tartozott, annak összes, bármilyen tartozékaival, tudniillik megművelt és műveletlen szántóföldekkel, legelőkkel, mezőkkel, erdőkkel, dombokkal, völgyekkel, halmokkal, szőlőkkel, vizekkel, folyókkal, halastavakkal, halászóhelyekkel, haltartóhelyekkel, malommal [...] a mi egyetértő levelünk tartalma által és a mi királyi adományozó jogunknál fogva, örök jogon és visszavonhatatlanul adjuk, adományozzuk és átadjuk”


A birtokszerzéssel kapcsolatos iratokból kitűnik, hogy Hegedüs Demeter már a birtokadományozás előtt is nemes személy volt. A későbbi nemességigazolások során Demeter leszármazottai csak eddig az adománylevélig nyúlnak vissza az időben. A korábbi idők dicsősége homályba vész.

A CÍMERES NEMESLEVÉL

A birtokadományozó levélben szereplő Hegedüs Demeter testvérének, Jánosnak az utódai szükségesnek találták címeres nemeslevél megszerzését. Ez nagymértékben megkönnyítette a nemesség későbbi igazolását, illetve a család így címeradományban is részesülhetett. A címeres nemeslevél, más néven armális, vagy népiesen kutyabőr megszerzésének körülményeiről Palugyay Gábor keltezés nélküli leveléből értesülünk. (Hegedüs-levéltár N jelzet.) A Hegedüsök Somoskőy Ferencet bízták meg az ügy intézésével, és háromszáz forintnál is több költség támadt. A címeres nemeslevelet 1701. június 30-ai keltezéssel Bécsben adta ki I. Lipót király – a szöveg szerint – Hegedüs Gergelynek és általa testvéreinek, Péternek, Istvánnak, Jánosnak és Mihálynak, továbbá az említettek fiainak, Jánosnak, Antalnak és Mátyásnak. Az adományozott címer: kék pajzsban arany koronában álló vértezett vitéz egyik kezében Ausztria, másik kezében Magyarország címerét tartja. Sisakdísz: a pajzsalak, aki kezeiben holdat tart. Foszladékok: arany-kék, ezüst-vörös. A címeres nemeslevél több szempontból is különleges. Nagyon ritka kegy, hogy az uralkodó saját országainak címereit beleadományozza egy családi címerbe. A másik érdekesség, hogy a szokásoktól eltérően ún. kettős pecsét volt az oklevélen – az erre való utalást a szöveg tartalmazza. A pecsét sajnos, leesett és elveszett. Ez nem ritka dolog, a Magyar Országos Levéltárnak külön gyűjteménye van leesett pecsétekből. A címeres nemeslevelet összehajtogatva tárolták, a függőpecsétet pedig becsúsztatták a hajtások közé, amely az oklevél hátoldalán jól kivehető nyomott hagyott az idők folyamán. A címeren felfedezhető egy további érdekes részlet is, amely hiányzik a leírásból. Az oklevél az elmúlt több mint háromszáz év során kismértékben károsodott, de olvasható. Nedvesség következtében apró penészfoltok jelentek meg rajta, továbbá a szöveg és a címer nyomot hagyott a szemben lévő részen. A családi címer Szajol címereként is funkcionált. Évszázadokkal később már kisebb módosításokat találunk rajta, gondolva itt az osztrák címer újabb vágásokkal történő megváltoztatására.

Palugyay Gábor levelének teljes szövege a Hegedüs-levéltár N jelzetű irata alapján, 29–31. oldal:
„Ajánlom szolgálatomat kegyelmeteknek. Isten minden kivánatos jókkall áldgya meg kegyelmeteket. Ez levelemet megadó Somosköy Ferencz uram, az kegyelmetek armálissa meg szerzésébe az három-száz forintokkal sok rendbéli fő-fő rendeket supplicalván és búsitván, nem talált olly patronust magának, aki fel válalta vólna, nem-is merték biztattni, hogy azon három száz forintokkall végbe vihesse az kegyelmetek armalissának ki szerzését: hanem ez előtt három hólnappal szerentséjére hozzám jövén, az kegyelmetek instantiáját 's nemes levelét ki venni való jó szándékát elöttem jelentvén, és tőlem ez iránt biztatást vévén, azon három száz forintokkall sok ide'stova való bússitássall lehetet sokára végébe vinni, magánál lévő kevés költsége el fogyván, magam adtam ö kegyelmének kölcsön húsz forintokat; de bezzeg két annyit is, 's meg többet-is kell vala költeni ő kegyelmének, mert ki nem mondhatom kegyelmeteknek, melly nehezen lehetett hozzá jutnunk ezen armalishoz a' mostani Felföldön véletlenül támadott zűrzavar miatt, kikhez képest az Fölséges udvar nem hogy magyarokat kívánt vólna meg nemesiteni, inkább a' rosszakat (a' mint maga is kegyelmetek halhatta) mindenütt fogdosván azoknak életekre járni szándékozik. Meg nevezett Somoskőy Ferencz uram azon-is könyörgöt vala, hogy ha mód van benne, tehát Hegedüs János és Mihály uraimék neveit-is interaltassam az armalissban, minthogy atyafiak kegyelmetek, hadd ne kellessék eö kegyelmüknek-is magán való armalist iszonyú nagy költséggell szerezni, hanem ezen úttal ő kegyelmüket-is ne terheltessen meg nemesiteni, assecuralván azon engemet meg nevezett Somosköy Ferencz uram, hogy ezt végben vivén, az ollyatén fáratságomért és jó akaratomért magán való becsületes renumeratioval lészen hozzám kegyelmetek. Mint hogy az én részemrül én általam mindenek szerencséssen véghez mentenek, és az két becsületes atyafiak nevét-is az armálisba bé tétettem, 's éppen öt személlyre, sőt az kegyelmetek élő fiaival egyűtt nyólcz, vagy kilenczre extendáltatik ezen armális levél, és csak egy consiliarius recommendálván az kegyelmetek instantiáját, holott országunk élő törvénye szerént, két recommendator consiliáriusnak kellett vólna lenni; ezen fogyatkozást-is supplealtam, magam-is úgymint Fölséges urunknak kétképpen való consiliariussa indorsaltam az recommendatiót, 's azzall mindeneket Eő Felsége előtt helyre hoztam, seőt az méltóságos cardinálistúl, hat-száz forintokat praetendálván pro taxa, mind addig fáradoztam, a' mig kevesebbért-is magam sok könyörgési által ki szerezhettem. El várom az kegyelmetek neve alatt nékem igirt, 's általam bőven meg érdemlett béremnek böcsületes jutalmát, annyival-is inkább, hogy egy böcsületes úri embernek tizenkét aranyat kellett adnom mindgyárt előre, a' ki hathatós lévén a' maga tehetséginek, emlitett méltóságos cardinális előtt tolta szekerünket, 's illy nehéz üdöben-is véghez vittem folamattyát instantianknak. Valaminthogy azért méltónak ítélem (sőt recommendalom-is kegyelmeteknek) hogy nemzetes Somosköy Ferencz uramnak minden költségét fáradságát meg jutalmazza kegyelmetek, mert bizony szivessen, igazán, és igen szorgalmatossan szolgált és fáradozott ezen kegyelmetek dolgában, kit máss nem cselekedett vólna, sem végbe nem vitte vólna ebben az nehéz üdőben, meg-is érdemli, ha ötven forintal meg jutalmazza kegyelmetek az ő kegyelme szorgalmatoss hiv szolgálattyát. Szintén úgy remélem, sőt inkább el-is várom az ajánlott fáradozásomnak meg érdemlett jutalmát magam-is, mellyet szívessen cselekedtem, kit emlitett Somosköy uram pro 20-a praesentis ismét ide fel jövén az kegyelmetek jó akarattyábúl föl-is hozhat magával. Máss képpen úgy lett vólna a' szokás, hogy addig ki nem adatott vólna az armális, valameddig mindenek elébb nem complanáltattak vólna, de én bízván az kegyelmetek jó akarattyában, 's az kegyelmetek böcsűletétt előttem viselvén, ki adtam kezembül, és ezen alkalmatossággall meg küldtem kegyelmeteknek. Kivánnám, hogy Isten, Fölséges urunk és szegény hazánk szolgálattyára sokáig tarcsa, és éltesse, és szerencséltesse kegyelmeteket. Én penig kész lévén tovább-is mindenekben tehetségem szerént kegyelmeteknek szolgálnom, maradok míg élek, kegyelmeteknek igaz jó akaró baráttya Palugyay Gábor manu propria.”


Palugyay Gábor levelében egy különösen fontos információ is lapul. Mégpedig az, hogy sikerült véghezvinni, hogy az utólagos kérésnek megfelelően, Hegedüs János és Mihály neveit is belefoglaltatták a nemeslevélbe, mert ők is atyafiak a kérelmezőkkel és így nem kell majd nekik is hatalmas költséggel saját armálisért folyamodni. A Hegedüs-családfát megvizsgálva, rögtön felfedezhető, hogy a kérdéses két atyafi csakis a birtokadományt nyert Hegedüs Demeternek – Gergely nagybátyjának – a fiai lehettek. Deklarálhatjuk tehát azt a későbbi generációkban feledésbe merült tényt, hogy az 1701-ben megkapott címeres nemeslevél az egész Hegedüs családra, vagyis mindkét ős, Demeter és János testvérek utódaira is kiterjedt, így az adományozott címer minden családtagot megillet. Ez az információ talán azért merült feledésbe a későbbiekben, mert Demeter fiai Gergely testvéreiként szerepelnek, ezért később egyszerűbbnek tűnt Demeter ágának a birtokadományozó levéltől kiindulva időről időre igazolni a nemességet. A címerkérő folyamodványt megvizsgálva szembeötlő, hogy János és Mihály neveit utólag írták rá Gergely testvéreinek nevei után a már korábban elkészített iratra, így fordulhatott elő, hogy ők is testvérként tűnnek fel.

A címeres nemeslevél elnyeréséhez ún. címerkérő folyamodványt kellett a királyhoz címezni, latin nyelven megfogalmazva, alázatos formában, amelynek tartalmaznia kellett az igényelt címer megfestett képét. Elengedhetetlenül szükséges volt, hogy a folyamodvány kettő megfelelő ajánlást is tartalmazzon. A Hegedüs család esetében Telekessy István egri püspök és vármegyei főispán, valamint Palugyay Gábor kamarai pénztáros voltak az ajánlók, továbbá Kollonich Lipót bíboros, esztergomi érsek is az ügy mellé állt. A folyamodvány másolatban megtalálható a Hegedüs-levéltárban Z jelzet alatt, 48–49. oldal. Az eredeti a Magyar Országos Levéltárban van R64 – 2. tétel – No. 694. jelzet alatt. A címerkérő folyamodvány latin szövege és magyar fordítása a dokumentumtárban letölthető.

Idézet a Hegedüs-levéltár Z jelzetű iratának 1893-ban készült kissé szabados magyar nyelvű fordításából:
„Legfelségesebb Császári és Királyi Felsége Természetesen Legkegyelmesebb Úr. Felségteknek benső kegyelmességét, melyel alattas hívei iránt viseltetik, az egész kereszténység legalázatosabban a segítségére hívja. Mi pedig Felséged trónussához indítatunk könyörgünk. Míg a hűség tekintetével és hathatós híveinknek a mi tehetségünkkel Felségteknél. Mi úgymint magunkat vértestvéreket és egy méhből valókat és fiainkat: Jánost Antalt és Mátyást és másokat is általában, kik Isten jóvoltából ezután fognak születni a paraszti szám és foglalkozásból az igazi nemesek számába és hová kötött fegyverek jelvényeivel felruházni legkegyelmesebben méltóztassék Felségtek. Mely dicsőségét és kegyelmességét Felségednek bármily alkalommal, hűséges szolgálatunkkal, sőt vérünk ömlésével is kiérdemelni el nem mulasztjuk. Császári és királyi Felségteknek, örökösen legalázatosabb hűséges alattvalói. Hegedüs Gergely, Péter és István, János és Mihály, hasonlólag Hegedüs. Megengedte Ő-Felsége 1701 ben június 30ik napján. Kollonich bíbornok esztergomi érsek. [A levél külzetén:] A rómaiak legkegyesebb hadvezére, és német, magyar és csehország stb királyi Felségéhez a mi urunkhoz természetesen legkegyesebbhez, legalázatosabb emlékezetű Hegedüs Gergely. Mint Ő-Felsége és az országról jól érdemesült személyek ajánltatnak Ő-Felségének, Telekessy István egri püspöktől 1701. március 20-án. Legalázatosabban ajánlván Ő-Felségének lent nevezett kérőnek legalázatosabb folyamodványát. Palugyay Gábor.”


Idézet a címres nemeslevél magyar nyelvű fordításából:
„Mi, Lipót, Isten kegyelméből a rómaiak mindig felséges választott császára és Németország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária stb. királya, [...] emlékezetül adjuk, jelen oklevél tartalma által tudatván mindenkivel akit illet, hogy mind jó néhány hívünknek ebben az ügyben felségünkhöz intézett alázatos kérésére, mind pedig, minthogy észrevettük és megfontoltuk hívünknek, Hegedeős Gergelynek hűségét és azon hű szolgálatait, amelyeket elsősorban Magyarországunk Szent Koronája, azonkívül felségünk iránt különféle helyeken és időpontokban, – úgy, ahogy a szükség kívánta – kimutatott és megtett, és amelyeket – amint ígéri – a jövőben is hasonlóan buzgó hűséggel fog megtenni, ezért tehát, valamint királyi kegyünkből és bőkezűségünkből, amivel a hazáért és dicső ausztriai házunkért érdemdús, és az erény gyakorlásában buzgó híveit áldott elődeinknek, Magyarország egykori királyainak példájára meg szoktuk jutalmazni, és erényeiknek szilárd emléket szoktunk állítani, ami még nagyobb állhatatosságra indíthatja őket, őt, vagyis Hegedeős Gergelyt és általa fivéreit, hasonlóképpen Hegedeős Pétert, Istvánt, Jánost és Mihályt, valamint fiaikat, Jánost, Antalt és Mátyást a közrendű helyzetből és állapotból, amelyben eleddig – mint mondják – voltak, királyi hatalmunk teljessége és különös kegyünk által kiemelvén, mondott Magyarországunk és az ahhoz kapcsolt Részek valódi és kétségtelen nemeseinek közösségébe és sorába számláltatjuk, foglaltatjuk és jegyeztetjük, engedélyezvén, és biztos tudomásunk alapján határozott lélekkel megengedvén, hogy mostantól fogva a jövőben mindörökkön éljenek mindazon kegyekkel, tisztségekkel, előjogokkal és kiváltságokkal, amelyekkel mondott Magyarországunk és az ahhoz kapcsolt Részek valódi, régi és kétségtelen nemesei jog vagy régi szokás szerint élnek, és örvendjenek mindazon dolgoknak, amelyeknek azok örvendenek, és élhessenek azokkal, használhassák azokat és örvendhessenek azoknak, és mindkét nembeli összes örököseik is tegyék és tehessék meg mindezt.”


Heves vármegye közgyűlése előtt 1702. február 15-én hirdették ki a címeres nemeslevelet.

A kihirdetési jegyzőkönyv latin nyelvű tartalma, MNL HML IV–1/a/11 (Protocollum M) 801. pag. (1702)és magyar fordítása:
„Benigne qouque Suae Majestatis Sacratissimae sub dato Viennae Austriae die mensis Junii Anno 1701. privilegium-armales vestrae egregiis Gregorio Hegedüs, fratribusque ejusdem Petro et Stephano, Joanni et Michaeli Hegedüs, nec non Joanni, Antonio, et Mathiae filiis eorundemque haeredibus, et posteritatibus utrisque sexus universis clementer elargitae nemine quidfiat in controre opponente publicatae sunt. quorum taxa in simul den. 20.”

„Kegyes, legszentebb Felségetek 1701. június 30-án Ausztriában, Bécsben kiadott privilegiális címeres levele engedelmesen átadatott vitézlő Hegedüs Gergelynek, valamint testvéreinek, Péternek, Istvánnak, Jánosnak és Mihálynak, hasonlóképpen az ő fiaiknak, Jánosnak, Antalnak és Mátyásnak, valamint mindkét nembeli örököseiknek és utódaiknak, és mivel senki sem mondott ellent, kihirdettetett. Ennek a díja: 20 dénár.”

AZ ERKI BIRTOK

A címerszerző Hegedüs Gergely ága az 1700-as évek első felében Erken birtokos; az erki anyakönyvben sok ide vonatkozó bejegyzést találunk 1724 és 1737 között. Az Erken lakók Szajollal kapcsolatos iratokban is feltűnnek, nem szakadtak el teljesen a régi lakhelytől. Az 1724-es nemesi investigatio során Demeter és Mátyás Szajolban, Gergely és István Erken laktak. A birtok megszerzésének körülményeiről érdekes módon az annak elvesztésének idején keletkezett iratokból kapunk információt; erre vonatkozóan a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban, a Blaskovich család iratai között sikerült magánleveleket és szerződéseket találni. 1676-tól a birtokos Baratnaky család több lépésben zálogba adta Erket és a hozzá tartozó Gyó, vagy más néven Agya nevű pusztát, így ideiglenesen a Várkonyi, Nagy és Hegedüs családok lettek a birtokosok. 1737-ben Blaskovics József, felesége jogán – aki a Baratnakyak vér szerinti leszármazottja volt – kiváltotta a birtokokat a zálogból. Az 1737. május 2-án kelt elszámolás szerint, a birtokok összértéke 2120 rhénes (rajnai) forint volt, ebből 447 forint illette a Hegedüs családot (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár XII–1, Fasc. 3. No 266). Az irat részletesen felsorolja a részenkénti zálogba adások időpontjait, de sajnálatos módon, pontosan a Hegedüs család esetében hiányzik a dátum, de ezzel együtt az időpont az 1600-as évek végére tehető. Különös érdekessége az iratnak, hogy a Hegedüs család viaszpecsétjén az 1701-es nemeslevél által adományozottól eltérő címer szerepel. Ugyan maga a címerpajzs ábrája teljességgel kivehetetlen, de tökéletesen látható, hogy a sisakdísz egy kivont kardot tartó páncélos kar. Én jómagam ebből arra következtetek, hogy a Hegedüs család már az 1701-es címeres nemeslevél megszerzése előtt is rendelkezett címerrel, amelyhez egy ideig még később is ragaszkodtak. Ugyancsak 1737. május 2-án egy másik szerződést is kötöttek a felek, amely szerint a Várkonyi, Nagy és Hegedüs családok Blaskovics Józseftől és feleségétől 160 rhénes forintért, következő Szent György napig (április 24.) bérbe veszik (árendálják) a birtokokat, így lesz elegendő idejük a gazdaságok elköltöztetésére. Az elköltözés után, pedig bizonyos épületekért meghatározott összeg megtérítésére tarthatnak igényt a nevezett családokat (MNL JNSZML XII–1, Fasc. 3. No 267). Az összeg a Hegedüsök esetében 83 rhénes forint és 33 1/3 „pénz”, amely pontosan száz magyar forintnak felelt meg. Várkonyi Mihály 1739. augusztus 12-én Blakovich Józsefnek címzett leveléből érdekes információt kapunk a Hegedüsökkel kapcsolatban, amely szerint pár esztendővel azelőtt átköltöztek Szajolba. Ez egybe is vág azzal a ténnyel, hogy 1737-ben megszakad az erki anyakönyvben a Hegedüsökre vonatkozó bejegyzések sora. Szó esik a levélben arról is, hogy a Hegedüsök kiköltöztek az épületekből is, amelyekért a szerződés szerinti száz magyar forint helyett csupán ötvenet kaptak meg MNL JNSZML XII–1, Fasc. 3. No 274). Az erki birtok zálogból való visszaadásakor a Hegedüsök egy igencsak nagy összeget kaptak, azonban a család történetében nem látni azokat az eseményeket, amelyek ennek a sok pénznek a felhasználását mutatnák.

A SZAJOLI NEMESEK OSZTÁLYLEVELE

Az 1700-as évek elején a Hegedüs család dominanciája egyre jobban kialakult. A falu nagy részét ők használták, és a fontos iratok is hozzájuk kerültek. A Trombitás család fiú ágon kihalt, így jutott az ő részük – amit a Hegedüsök béreltek – a leányági leszármazott Lajkó családra, akik Szentiványból költöztek a faluba. Birtokrészük visszaszerzése csak nagy nehézségek árán, pereskedés útján sikerült nekik. 1747-ben egyezségre jutottak a birtokos családok és egy osztálylevél formájában (Hegedüs-levéltár Y jelzet, 43–48. oldal) rögzítették a birtokviszonyokat. Az egyezség szerint a Hegedüs családnak jutott Szajol fele. A Lajkóknak a Trombitás család után jutott negyedrész, valamint az 1746-ban a Török családtól megvásárolt tizenhatod rész. A Fejér család a birtokrészét csak úgy tudta visszaszerezni a Hegedüs családtól, hogy lemondtak földjeik feléről a Hegedüsök javára, így Szajol nyolcad részét megkapták és visszaengedték őket a faluba. A Fejér család 1750-ben új királyi adománylevelet kapott, amely rögzítette, hogy szajoli birtokrészük immár csupán nyolcad részből áll. A Török családé tizenhatod rész lett.

Ekkor a falu a következő részekből állt: a tenyői határra járó Tisza felé való dűlő, a nagyárokra járó dűlő, a szérű dűlő, a disznó kútjára járó dűlő, valamint a Tisza mellett lévő füzeserdő. Az osztálylevél szerint, a két testvér, Hegedüs Demeter és János utódai mind a négy dűlőben és a füzeserdőben található birtokrészt igazságosan kettéosztották a család két ága között.

Amint a szövegből kiderül, a földek kimérését 30 bécsi öles kötéllel végezték. Felmerül a kérdés, hogyan történt mindez, és mekkora volt akkoriban a szajoli földek területe. Egy fontos támpontot kapunk a tenyői határra járó dőlő felosztását elolvasva, amely szerint „Tizenhatod Részre az földekk rövidebb vólta miatt mérettetett Kötél No. Kettő.” Ebből kitűnik, hogy egy dűlőt úgy oszthattak fel, hogy egy téglalap alakú területet próbáltak alapul venni, és a téglalap egyik – feltehetően a hosszabbik – oldalát osztották fel az előzetesen megállapított birtokarányoknak megfelelően, a kimért osztáspontokra állított merőlegesekkel pedig felszeletelték a területet a négy család között. Az idézett mondat arra utal, hogy nem szabályos téglalap alakú terület esetében korrekciót kellett végrehajtani. Megállapítható tehát, hogy egy kötélnyi földterület esetén nem egy négyzetkötélnyi területről van szó. Az alkalmazott földmérési módszer miatt nem kapunk információt a szajoli szántóföldek méretére vonatkozóan.

Az 1747. szeptember 15-én kelt osztálylevél szövege:
„1-mó. Mi al pörösök ugy mint Demeter, Joseph, iffjabik és őregebb István, Mátyas, Péter, Gergel, András, János, és Máté ugyan mindgyajan Hegedüs nevűek; nem külőnben Fejer János, és Török János. Kötelezzük arra magunkat és successrinkat, hogy föl pőrős aszonyt nemes Major Ilonát, és eő kigyelme férjet nemes Lajkó János uramat, ugy eő kigyelmek successorit, sem magunk, sem successorink semminémű szín alatt az actioban föl tött quartalitas érant, sem egy sem más helyet nem haborgattyuk, azért is

2-dó. Mi is nevezett Lajkó János, és Major Ilona aszony, nemes Török Eőrzébettűl néhai nemes Török András Sigmond fiajának édes leányátúl, úgy Törok István nemes Török Sigmond, néhai Török András fiátúl el múlt 1746. november havának 29-edik, nem kulömben ugyan azon esztendőben october havának 13-adik napján tekintetes Egri Káptalan előtt részűnkre szajoli portiónk érant a' minémű őrökös fassiot tettek, azon két rend béli fassio Szajolnak tizenhatodik részére értetődik, és terjed, nem különben

3-tió. Énis Tőrök Janos fiammal edgyűt Janossal, ugy-néhai Török Sigmond uramnak fia, Török János reá állottunk arra, hogy a' mi részűnkis Szajolban tizenhatodik részre értetődgyőn, és továb most, vagy-jővendőben ne terjedgyen; következendő képpen az egisz Török rész az főlpőrős asszony, és férje részeivel nem tőbb, hanem nyolczad részbül fog álani, és az- szerintis mindgyárt az negyed rész mellet osztódni, amint is

4-tó. Sem mi, most megh mondott Török Janos, úgy néhai Török Sigmond uramnak fia Török János, és föl pőrös asszony Major Ilona, ugy ferje Lajkó János sem magunk, sem successorink nemes Hegedüs familiát sem egy sem más forumon semminémű szín alatt soha sem haborgattyuk; következendö képpen

5-tó. Szajolon nemes Hegedüs familiának része hasson felibül, minden hozza tartozandó appertinentiojával fog álani, és igy emlitett föl pőrös asszony ugy ferje negyed része kivül az egis Török rész nyolczad részbül, nem kűlőmben nemes Fejer János uram részeis (amint már ki is van mérve) nyolczad részbül áll, azért is

6-tó. A megh mondott jussok, és részek, valamint most a' szerint fog osztódni, ugy jövendőbenis a' képpen mind magunk, mind successorink által minden hozza tartozandó jővedelmével edgyütt birattason, amintis

7-mó. Nem kűlőmben miis Hegedüs Joseph néhai Hegedűs Gergel néhai Hegedüs Jánosnak fia, ugy öregh Hegedűs István, és fiai, ugyan Istvan, és Mate, Hegedűs János, Hegedűs Antal egy részrül, más részrül pedig Hegedűs Demeter, néhai Hegedűs János, néhai Hegedüs Demeternak fia, Hegedűs András, néhai Hegedűs Mihálnak, nehai Hegedűs Demeternek fia, Hegedűs Gergel Szajolnak felével e' képpen edgyeztűnk megh, hogy edgyik negyed része megh mondott néhai Hegedűs Jánosnak, más negyed része pedig megh nevezett Hegedűs Demeter lineájaé légyen, és az szerintis mindgyárt most procedens biráknak által fog osztódni.

8-vó. Ezen pőrre tett kőlcségek a' felek között kinek, kinek jussa és birtoka szerint fog terjedni és füzetődni.

9-nó. Hogy ha valamellyik sokszor nevezett Hegedűs famíliábúl való maga részit akar zálogban, akar örökössen el adná, az ne légyen szabad mind addig, mégh maga linejabúl valót az eladandó jószágal törvényessen megh nem kinállya hozzá járúl ez is utóllyára és

10-mó. Hogy ha a' megh irtt mód szerint megh edgyezet felek kőzűl az föl tett edgyezist akar mellik czikeliben föl bontana, annyiszor, a' mennyiszer azon megh nem álló félen, az megh álló fél, száz rhénes forintokat idest florenis 100. minden nyilván való adósságott teendő kőlcségeinek megh jutalmazásával, akar mikor, annak utyán, modgyán megh vehesse.

Melly illetén transactiojokhoz képest die 20. Septembris anni currenti 1747. az szaili szántó földeknek osztállya következendőképen vitetett végben, úgy mint az atyafiak köz akarattyábúl az felek eddig való usus szerint hagyattatott pástyával, marha járó földivel, és Tisza réttyével eggyűtt; hanem a' szántó földek kinek kinek jussa szerint harmincz bécsi öles hosszú kötellel intéztetet úgy, hogy

A tenei határra járó Tisza felé való döllőben

1-mó. Feir János uram octavalitássára kimérettetett vala már az ellőbbeni osztaly szerint három kötél meg maradgyon, és az Hegedüs familiának mostani transactio szerint jutott két negyed részbül, nevezet Feir János uramnak az egész octavajának bonificatiojára ezen döllöben már az előtt praevio modo ki mérettetett szántó földe mellet említett Hegedüs familia részérül adattatott egy kötél, és így in summa tészen kötelet numero 4 idest bécsi ölet numero 120.

2-dó. E mellett jutott az egész Hegedüs familiának két quartára kötél numero 11 mellyek közül 5 1/2 kötél Feir János uram szomszédságában háramlott néhai Hegedüs János lineájára, az más 5 1/2 kötél pedig néhai Hegedüs Demeter successorira.

3-tió. Major Ilona aszonynak Lajkó János feleséginek a' Lovas részre egy quartára, és a' Török Sigmond successoritul aquirált egy tizenhatod részre mérettetett, a' Hegedüs familia mellett kötel numero 7 1/2.

4-tó. Török János részirül Major Ilona után egy tizenhatod részre az földeknek rövidebb volta miat mérettetett kötél numero

Mivel pedig ezen dőllöben lévő osztáltúl el maradot még két kötél föld, azért az hagyattatott közre a' mostani osztályt ingrediáló személyek között kaszalonak, avagy a' mire akarjak fordítani.

Az nagy-árokra járó dőllőben ismét

1-mó. Az Feir Janos urame ki mérettetett két kötél és nyolcz öl; az utan ezen dőllőben ílly mód observaltatott.

2-dó. Az Hegedűs Janos lineájanak a' Tinóka partrúl Nap nyugotra Feir Janos uram része fele kötél numero 2 és 26 öl jutott. E mellet Hegedüs Demeter successorinak jussahoz kepest szinten annyi idest: kötél numero 2 és 26 öl.

3-tió. Major Ilonanak emlitet Feir János uram földeig osztatott két kötel és 16 öl. Mivel pedig illendősége a' Török jussal egyűtt itt ki nem telhetett, tehát a Feir János uram földén felöl ezen dőllőben ad adequationem ratae ismét méretett máskint Török Jánosnak in rationem sedecimalitatis 21 öll; és azon kívül jollehet ad portionem illius jutott vólna még a' 240 öllbül 17 öll, de Major Ilonával azon meg egyeztek, hogy in uno contigno essék a' földgyök, tehát Major Ilona néki engedte a' maga részire esett 15 öll földét; ő pedig úgymint Török János a' 17 öllbül néki ki mért az helyett 15 1/2 melly mellettis ugyan második osztály szerint ezen döllöben maga rátájában eset Major Ilona földgye, ki is két kötelre és huszon ött öllre mérettetett.

4-tó. Major Ilona melett ismét Hegedüs Demeter lineajának jutott két kötel és nyolcz öl, ezentúl pedig az Hegedüs János successorinak a' tenei határig hagyattatott az főldgye.

Az szérő döllőben a' nagy árokig illy rend tartattatott.

1-mó. Feir Janos uramé egy kötél meg hagyattatott.

2-dó. Mellette Tenő felé Hegedűs Demeter lineájának mérettetett két kötél e' mellett Hegedüs János successortinakis hasonlo képen két kötél.

3-tió. Ezen túl Major Ilonanak a' Török jussal egyűt két kötel és 15 öl. Melly mellett

4-tó. Török Jánosnak az egy 16 részre hagyatatot 15 öl.

A diszno kuttyára jaro döllőben

1-mó. Feir Janos uramnak meg hagyattatott észak felé egy kötel, és huszon negy öl. Ezen alól

2-dó. Nyil huzas szerint jutott a' többi föld a' szérőkig Hegedűs familia két lineájának. Hogy pedig a' Major Ilona illendősege a' Török Zsigmond, és Török Janos jussaval együt ki tellyen tehát a' Hegedüs familiával lett nyil húzás szerint az szérő dölleiben Feir János uram mellett Nap kelet felé jutot a' szerint, a' mint most a földek lábjai meg szakadnak az töviskésig, mely töviskés az egész osztozó személyek között közönségessé hagyattatott.

Végtére a' Tisza melett lévő füzes erdő meg mérettetvén tett kötelet numero 23, és jóllehet e' szerint kelletett volna az osztálynak folyni, mind az altal köz akarattyokbul az osztozó feleknek egy kötelet közönségessé hattak, és így tsak huszon két öllel nyil húzás szerint Nap kelet felől kezdven osztoztak: a' minthogy
Sub numero 1-mó. Jutot Feir Janos uramnak kötél numero 2 öll pedig 22 1/2.

Sub numero 2-dó. Hegedüs Demeter lineájának kötél 5 öll pedig 15.
Sub numero 3-tió. Major Ilonanak a' Török jussal kötél 6 öll pedig 26 1/4.
Sub numero 4-tó. Hegedüs János lineájának kötél 5 öll pedig 15.
Sub numero 5-tó. Török Jánosnak öl pedig 41 1/4.”

A SZAJOLI NEMESEK EGYEZSÉGE A RENDFENNTARTÁSRÓL

Az 1700-as évek végére már kezdett nagyon elaprózódni a Hegedüs család birtoka, 1788-ban már 26 felé osztódott. A szomszéd nagybirtokos Almásy család is elfoglalt a szajoli földekből, aminek hosszabb, sikertelen pereskedés lett a vége. A fenti okok miatt megkezdődött a család elszegényedése. Amint az oldal alján, a Kovacsóczy-idézetből is látható, a család tagjai a későbbiekben is ragaszkodtak a megmaradt kis birtokrészükhöz, nem sokan találtak az egyre nehezebb körülmények közül kiutat. Pedig jó példa is volt Szajolban. A Fejér család csupán a falu nyolcad részét birtokolta, de azt sikerült egyben tartaniuk. Generációról generációra következetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy a család felemelkedését előnyös házasságokkal biztosítsák. Más településeken is birtokokat szereztek, magas hivatalokat viseltek. Az elszegényedett szajoli nemesek azonban elsősorban a hatalmaskodásban jeleskedtek. A birtokosok 1796-ban egyezségben szabályozták a közrend fenntartását, a községi ingatlanok, halászó vizek használatát. Maguk közül nemesi hadnagyot választottak. Abban is megegyeztek, hogy a mindenkori szolgabírót – aki a járás élén álló nemesi bíró volt – teljes ítélkezési joggal ruházzák fel a közöttük kialakuló problémás ügyekben.

A szajoli nemesek 1796. február 19-én kelt szerződése:
„Mi, ezen tekintetes nemes Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyékben Szajol helységének compossessorai ez levelünknek rendiben adgyuk tudtára mindeneknek az kiknek illik: hogy minek utánna tekintetes Hellebronth Mihály processualis szolga bíró urunk hivatalbéli kötelességében, gyakorta feőképpen pedig az tekintetes nemes vármegye rendeléséből itten lappangtatott némely desertoroknak kinyomozása és azokank el fogattatása végett helységünkben most legközelebb megfordulván, szembetűnőképpen tapasztalta volna, hogy némely compossessorok nemesi szabdságokat szemek előt nem tartatván Isten és világ törvényeivel nem gondolván, hazánk élő törvényei Eő Fölsége kegyelmes parancsolattyai, és az tekinetetes nemes vármegye köz jóra czéllozó atyáskodó kegyes rendelései ellen a nemesi névnek gyalázattyával sok istentelenségeket, büntetésre méltó rendetlenségeket, egymásnak nagy káraival való vissza vonásokat a többi compossessorok igaz jussainak nagy meg sértődéseivel törvéntelen köz csendességet fel bontó Isten s hazánk élő törvényeit meg sértő cselekedeteket gonosz indulattyokbul a nemesi szabadságnak palástya alatt vakmerően, zabolátlanul és szabadossan követnének el. Melynek főbb okai volnának, hogy elöljárónk nem volna, aki a rosszakra vigyázna, azokat meg feddené, közöttünk lévő törvéntelenségeket el intézné, rendetlen rosz szokásainkat ki irtaná, közöttünk az igazságot ki szolgáltatná és minket nemesi szabadságinknak határiban meg tartóztattna Isten s hazánk törvényeinek fenítékei alatt zabolában tartana. Második némely egyedül maga hasznát hajhászó böcsületit s meg böcsülhetettlen nemességét meggyalázó compossessorok által törvéntelenül, a többi compossessorok igaz jussainak meg sértődéseivel házaiknál fel állítatott korcsmáltatások, az mellyek tapasztalásunk szerint egyedül csak a nagy Isten bántódásának tolvajoknak, desertoroknak és a rossz életnek alkalmatosságot nyujtó eszközei és menedékhelyei voltanak. Mai napon méltóztatott processualis szolga bíró úrnak kérésünkre közöttünk megjelenni és ezen sok rendetlen, s büntetést érdemlő dolgaink rossz szokásaink zabolátlan indulatokból esni szokot törvéntelen cselekedeteink végett elsőben is minket meginteni, továbbá azoknak orvoslása iránt bölcs úri tanácsaival hasznos közjavunkat czéllozó rendeléseknek tételeire serkengeteni és igazítani. Mi tehát tekintetes processualis szolga bíró urunknak intéseire bölcs úri tanácsaira figyelmezvén megfontolván továb, és szívünkre vevén bővebben közöttünk levő s fent forgó rendetlenségeinket törvéntelenségeinket Isten és hazánk élő törvényeivel s nemesi szabadságunkkal ellenkező igaz jussainknak nyilvánvaló meg sértődésének, köz hasznunknak meg kissebbítésével némely compossessorok által be hozot törvéntelen rosz szokásainkat ártalmas vissza vonásainkat károsításainkat mindezeknek végső határt vetni akarván egyes akarattal tekintetes processualis szolga bíró urunk előtt ez következendő meg másolhatatlan transactiora léptünk, úgy mint:

1: Közöttünk azonnal egy alkalmatos elől járó, vagyis nemessek hadnagya tellyes hatalommal tekintetes processualis szolgabíró urunk által rendeltessen és fel esküttessen, azkihez mi engedelmességgel lenni s parantsoltait meg tartani köteleztetünk.
2: Az compossessorok házaiknál fel állíttatott korcsmáltatások azonnal most semel pro semper el törültessenek és az régi köz korcsmánk fel állítttatván, most következendő Szent György napkor adattasson elmúlhatatlanul minden zenebonának eltávoztatására nézve idegennek árendában.
3: Valamint az köz korcsmánk, ugy mészárszékünk, halászó vizeink, tul a fokon lévő közös szántó földeink /: ki vévén az közszükségletünkre ott lévő köz kaszállónkat :/, azonnal azok is adattassanak árendában.
4: Köz mezeinket, legelő pascuumunkat senkinek a compossessorok közül akármi szín alatt foglalni, azt hatalmas foglalásokkal kisebbiteni többé szabd nem lészen.
5: Kender földeink rendelkező hadnagyunk által azonnal közöttünk igazságosan kinek kinek birtokához képest fel osztasson.
6: Köz árendáik fordíttassanak köz szükségünkre, főképpen pedig az Mindenszentek tiszteletire épült de már romladozott templomunknak ujonnan leendő fel építésére.
7: Senkinek az compossessorok közül úgy hadnagyunknak az köz haszonbul, árendáinkbul tetzések s akarattyok szerint disponálni szabad nem lészen, hanem azokrul hadnagyaink végső executioval teendő elég tételnek terhe alatt hitek szerint számolni köteleztetnek.
8: Az kölcséges törvénykezéseknek folytatására csekély értékeink elégtelenek lévén, minden ügyes bajos állapottyainknak pöreinknek, panaszainknak, egyszóval minden közöttünk történhető dolgainknak törvényes elintézéseiben, igazságtételeiben most vagy ezután leendő tekinetetes processualis szolga bíró urunkat arbiter bíránknak olly tellyes hatalommal választyuk, hogy közöttünk minden forgó pöröket, panaszainkat el intézzen, törvéntelenségeket ki irtson, panaszainkra igazságot végső executioval is tegyen s hadnagyunk által tétessen, minden hazánk élő törvényeinek s nemesi szabadságainknak határiban törvényes büntetések alatt meg tartóztasson, közöttünk alkalmatos hadnahgyot válasszon, és rendellyen, köz hasznainkrul való számadásait meg visgállya, egyszóval minden dolgainkat: köz korcsmáinknak, mészárszékünknek, halászó vizeinknek, tul a fokon lévő köz szántó földeinknek árendában leendő ki adattatásait ezután tekinetets processualis szolga bíró urunknak igazgatására, rendelésire, igasságtételeire bízzuk, azokban meg nyugszunk és engedelmessen figyelmezünk.
Ezen köz javunkra czéllozó transactionknak szentül és meg másolhatatlanul leendő meg tartására magunkat 100 rhénes forintoknak kötete alatt le kötelezzük, per praesentes tekinetetes processualis szolga bíró urunk előtt leis kötelezzük, hogy akárki közülünk, maradékink succesorink közül most vagy jövendőben ezen transactionkat akármelly tzikkelyeiben akármi szín alatt fel bontani, meggátolni merészelné, tekintetes processualis szolga bíró urunk ez transactionknak ereje mellett a törvénynek rövidebb uttyán mint tellyes hatalommal választott arbiter bíránk /: senkinek itt nemesi szabadsága azon esetben nem használván :/, hadnagyunk panaszára az dolognak bővebb megvisgálása után azon vakmerő compossessoron az le kötött 100 rhénes forintokat azonnal, találandó ingó és ingatlan jószágábul toties quoties exequallya és maga hatalmával executioba vegye, mely exequalt summa egyenesen fordíttasson a többi árendákkal köz szükségünkre.
Mellynek nagyob állandóságára adtuk ki ezen nevünk aláírásával s kezünk kereszt vonásaival meg erősítetett transactionkat Szajolban 19-a Februarii 1796.

nemes Lajkó öregebb János és István fiainkkal
nemes ifiú Lajkó János
nemes Hegedüs János onoka fiaival
nemes Hegedüs Ábel fiaival edgyüt
nemes Hegedüs Ferenc fiaival
nemes ifiab Hegedüs István fiaival
nemes Hegedüs Josef fiaival
nemes Hegedüs Simon
nemes Hegedüs János fiaival
nemes özvegy Hegedüs Istvánné fiaival
nemes Lajkó Mátyás fiaival
nemes özvegy Hegedüs Istvánné fiaival*
nemes Lajkó István fiaival
nemes Hegedüs Mihály fiaival
nemes ifiab Hegedüs István fiaival
nemes Török Jósef fiaival
nemes özvegy Török Jánosné
nemes Hegedüs Pál fiaival
nemes Hegedüs Antal
nemes ifiab Hegedüs Jósef
nemes Hegedüs János ifiab
nemes Hegedüs János középszerű
nemes ifiu Hegedüs Mihály fiaival
nemes ifiab Hegedüs György alias Mákos
nemes Hegedüs György
nemes Fejér László
nemes Ivanics Jósef”

* talán tévedésből szerepel ismét

A CSALÁDFA

A családfa pontos megrajzolását több körülmény is igencsak megnehezíti. Demeter leszármazottai esetében könnyebb helyzetben vagyunk, mert egyrészt kevesebben voltak, mint János leszármazottai, másrészt 1805-ben egy nemességet igazoló bizonyságlevél kérelmezése során – amikor még időben nem túl nagy távolságban voltak az 1669-ben élt elődtől –, viszonylag teljesnek tűnő leszármazási fát nyújtottak be a vármegyéhez, 1839-ben pedig kibővítették azt.

János utódai esetében nehéz helyzetben vagyunk. Kiinduló pontnak az 1701-es címeres nemeslevelet használhatjuk. A korábban megtárgyaltak szerint, a nemeslevélben szereplő János és Mihály a birtokszerző Demeter két fia, tehát marad Gergely, Péter és István, akik testvérként szerepelnek. Gergely Erken halt meg 1730-ban. Az anyakönyv szerint 80 éves volt, de az életkort ne tekintsük pontos adatnak. Pétert 1698-ban Jászladányban találjuk, aki fegyverváltságot fizetetett (Hegedüs-levéltár BB jelzet, 51. oldal). István 1752-ben halt meg, 82 éves korában és a tiszapüspöki templomban temették el. Istvánnak volt két idősebb fia – István és Máté –, akik 1701 után születtek, feltehetően az első feleségétől, akinek nevét nem ismerjük. István 1717-ben Szolnokon feleségül vette Andrásy Annát, akitől az erki anyakönyv szerint további gyermekei születtek. Az nemeslevél felsorolja Gergely, Péter és István fiait, akik: János, Antal és Mátyás. István fiait ismerjük, így maradt Gergely és Péter szóba jöhető apaként. Egy Jászságra vonatkozó összeírás szerint (MNL OL E156 U&C. Fasc. 71. No. 4. 160–167. p.) Hegedüs Gergelyt 1699-ben Jászladányban találjuk a többi szajoli nemessel egyetemben, és feljegyezték, hogy két fia volt, de azok nevét nem említik. Úgy tűnik tehát, hogy János és Antal Gergely fia volt, Mátyás pedig Péteré. Az 1747-es osztálylevél szerint Gergelynek volt egy József nevű fia is. János tanúként szerepel egy 1740-es peres iratban (MNL HML IV–9/d/9 No. 214), amikor 44 éves volt, tehát 1696-körül született. Ebből az ágból 1846-ban kértek a leszármazottak nemesi bizonyságlevelet, de a beadott családfa korántsem teljes és pontatlannak is mutatkozik. A tiszapüspöki anyakönyvekből csatolták be a születési adatokra vonatkozó kivonatokat, de a házasságokra vonatkozókat mellőzték. Tiszapüspökiben 1723-tól volt anyakönyvezés, így feltehetőleg gondot okozott az 1701-es armálisban szereplő felmenőktől való ízről ízre történő leszármazás bizonyítása anyakönyvi kivonatokkal. A leszármazást valószínűleg nem akarták, vagy nem tudták tanúvallomásokkal is pontosítani. A Péter-ág őse nem a címeres nemeslevélben szereplő Péter, hanem annak unokája, a tiszapüspöki anyakönyv szerint 1781-ben, 69 éves korában elhunyt Péter, aki Mátyás fia volt. Az 1775 előtti tiszapüspöki anyakönyvek ma nem állnak rendelkezésre, ez különös nehézséget okoz annak, aki a mostani időben szeretné a családfát pontosan megrajzolni. Mindezek után a család leszármazása az 1800-as évek közepéig így néz ki (sz. , illetve h. jelöli a születést és halálozást, a többi évszám iratokban történő említést jelöl):










A Hegedüs családon belül egyes ágakhoz melléknevek kapcsolódnak. Így volt ez már az 1700-as években is, csakúgy, mint napjainkban. Az 1895-től vezetett állami anyakönyvekben betűjelekkel való rövidítések utalnak a melléknevekre. Tekintve, hogy a családfát nem lehet teljesen összeállítani, nem tudunk minden melléknevet pontosan a helyére tenni. A melléknevek sokszor egy ágat alapító ős keresztnevéből alakultak ki, de található feleség családnevéből származó, sőt – ahogyan az faluhelyen szokás – csúfnév is. A birtokadományos Demeter három unokája közül Demeter leszármazottai a Deme melléknevet használták, az András és Bandi melléknevek a két András nevű unoka utódaihoz tartoznak. A címerszerző Gergely János fiának volt egy Imre nevű fia, akinek utódai Imre melléknevet használnak. A nemeslevélben szereplő István szintén István nevű fia, illetve utódai a Nagy melléknevet használták – feltehetően a feleség, Nagy Ilona családnevéből adódóan. Minden bizonnyal az idősebb István többi utódaihoz tartozik az István melléknév. Az Antal melléknév a nemeslevélben szereplő Péter Antal nevű fiának utódaihoz tartozhat. Péter másik fiának, Mátyásnak volt egy Péter nevű fia, az ő utódai viselik a Péter melléknevet; a másik fiú, Mátyás utódaié lehet a Matyó melléknév. Több melléknevet a magam tudásából helyretenni nem tudok. A szajoli nemesek 1796-os szerződését (MNL HML IV–9/d/115 No. 3174 (1804)) aláírók között találjuk ifjabb Hegedüs Györgyöt a Mákos melléknévvel. Saját ágam a Kállay melléknevet használja. A legenda szerint a nagykállói Kállay családdal való házassági kapcsolatra utal. Egykoron a Szajolhoz közeli, ma már nem létező Tiszavarsányban – amely a mai Rákócziújfalu és Rákóczifalva területén feküdt – részbirtoka volt a nagykállói Kállayaknak. A helység távolabb esett a Kállayak főbb birtokaitól, nem lehettek gyakori vendégek a környéken. A két család között vagyoni és társadalmi szakadék is tátongott. Mindezeket figyelembe véve, nem valószínűsíthető a házasság. Annál is inkább, mert a nagykállói Kállay család leszármazása jól dokumentált, és ott nyomát sem lelni szajoli Hegedüsnek a családfán. A szolnoki római katolikus anyakönyvben egy másik Kállay család is feltűnik, sokkal inkább valószínűbb egy közülük származó leánnyal való házasság az 1700-as évek első feléből. Egy 1845-ös nemesi összeírás (MNL HML IV–1/f/4 öí. 812 (Tiszai járás) 25-27. p. (1845)) – a régi iratok többségével ellentétben – megőrizte a Hegedüsök mellékneveit. Innen ismerjük még a fentieken kívül a Garai és a Ladaj mellékneveket.

AZ ELŐNEVEK

A család tagjai ritkán használtak előnevet. Rendszerint a Hegedüs név elé illesztett „nemes” szó fordul elő a nemesi származás jelzésére. Előnévhasználat terén útmutatóként Gerő József: A m. kir. belügyminiszter által igazolt nemesek 1867–1937 (Budapest, 1938) című könyvét használhatjuk. Az előnév igazolására be kellett mutatni egy olyan iratot – akár magánlevél is lehetett –, amelyben egy közös őstől származó, azonos vezetéknevű személy 1848 előtt előnévvel említtetik. Továbbá az előnévül szolgáló földrajzi helyhez való kapcsolatnak is fenn kellett állnia a kérelmező esetében. A „szajoli” előnév használatára vonatkozóan az Egri Káptalan Hiteleshelyi Levéltárában az 1717. április 7-én kelt, MNL HML XII–1/33 No. 50. 147–154. oldal jelzet alatt található latin nyelvű irat szolgáltat bizonyítékot, amelyben a címerszerző Hegedüs Gergelyt említik szajoli előnévvel „Gregorius Hegedüs de Szajol” formában. A Magyar Országos Levéltár internetes keresője szerint, az Illési-féle ún. „cédulagyűjteményben” – amely méltán híres levéltári segédlet – szintén szerepel Hegedüs Gergely, és a család neve „Hegedüs de Szajol et Erk” alakban van írva. Tehát az említett helyen kettő előnév is szerepel, a latin szöveg magyar megfelelője: „szajoli és erki Hegedüs”. Sajnos az Illési-gyűjtemény nem szolgál pontos jelzettel arra vonatkozóan, hol található az irat, amelyre a cédula mutat, csupán az Egri Káptalan Hiteleshelyi Levéltára van megjelölve.

A CSALÁDI LEVÉLTÁR

A családi levéltárat 1778 körül gyűjtötték össze és az iratokat jelzetekkel látták el. A levéltárról fennmaradt egy 1802-ben hitelesített másolat, amely 60 oldalnyi kézzel írt iratmásolatot tartalmaz, amelyek vegyesen magyar, illetve latin nyelvűek. Tartozik a levéltárhoz egy 1893-ban készített teljes egészében magyar nyelvű átirat, amely tartalmazza a latin nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordítását is.

Az 1778 körül összegyűjtött levéltár hitelesített másolatának tartalomjegyzéke (előfordult, hogy több dokumentum is ugyanazt a jelzetet kapta, illetve egyes oklevelek más, korábban kiadott oklevelek átiratait tartalmazzák):

OLDAL JELZET DÁTUM HELY TARTALOM

1–5.

U

hiányzik

hiányzik

Az Egri Káptalan 1640. október 1-én kelt oklevelének (B jelzet, 5–8. oldal) egykorúnak tűnő magyar nyelvű fordítása.

5–8.

B

1640. október 1.

Eger

Az Egri Káptalan oklevele, amely átiratban tartalmazza a Debrődy alias Szabó György szajoli plébános, Kun Balázs, Répás Péter és Nagy Mihály szajoli nemesek által bemutatott kettő oklevelet a következőkről:
1339. május, Visegrád: Péter tenyői prépost kérésére Szécsényi Tamás erdélyi vajda és szolnoki ispán által elrendelt tenyőmonostori határjárás,
1412. szeptember, Buda: Zsigmond király által elrendelt halászteleki határjárás.

8–11.

B

hiányzik
(feltehetően: 1640)

Eger

Az Egri Káptalan oklevele, amely latin nyelvű átiratban tartalmazza a Debrődy alias Szabó György szajoli plébános, Kun Balázs, Répás Péter és Nagy Mihály szajoli nemesek által bemutatott kettő oklevelet a következőkről:
1277: IV. László király Farkas fiának Móricnak és mostohatestvéreinek Ivánnak és Ivánkának az ecseki monostor jobbágyainak nemességet adományoz,
1277. október 10., Buda: IV. László oklevele, Újlak, Halász és Turusserke birtokok adományozása.

11–13.

A

1667. szeptember 15.

Fülek

Bory Györgynek a szajoli nemesekkel kötött szerződése, amelyben 600 tallérért eladja nekik Szajolt. Az irat része Heves és Külső-Szolnok vármegyék közgyűlési jegyzőkönyvének (1672), amelyben elrendelik a szerződés másolatának kiadását.

14–16.

C

1667. július 31.

Garamszentbenedek

Fejér Mihály, Trombitás Mátyás, Török András és Hegedűs Demeter szajoli nemesek bejegyeztetik a Garamszentbenedeki Konventben, hogy Bory Györgytől 600 tallérért megveszik Szajolt.

16–20.

E

1669. április 1.

Bécs

A Garamszentbenedeki Konvent jelentése királyi adományozásról Szajolra Fejér Mihály, Török András, Trombitás Mátyás és Hegedüs Demeter részére.

20–24.

F

1665. augusztus 10.

hiányzik

A Garamszentbenedeki Konvent jelentése, amelyet Török András, Fejér Mihály és Trombitás Mátyás kérésére adtak ki nádori adományozásról Szajolra Bory György, Diósi András, Wukovics Miklós és Mednyánszky Pál részére.

24–25.

G

1667. március 6.

Garamszentbenedek

A szajoli nemesek Varga Lőrinc füleki presidárius által tiltakoznak Bory György birtokba iktatása ellen.

25–26.

H

1641. október 26.

Jászó

Czeglédy Albert egri nagyprépost, kinevezett pécsi püspök levele Eszterházy Miklós nádornak, amelyben védelmet kér a szajoli nemesek számára.

26–27.

I

1641. október 26.

Jászó

Czeglédy Albert egri nagyprépost, kinevezett pécsi püspök levele Lósy Imre esztergomi érsekhez, amelyben védelmet kér a szajoli nemesek számára.

27–28.

K

1664. szeptember 6.

Fülek

Pápai Péter, Heves és Külső-Szolnok vármegyék helyettes alispánjának levele Haranghi Jánosnak hatalmaskodásai miatt, a szajoli nemesek védelmében.

28–29.

L

1667. április 27.

Gács

Gróf Forgách Ádám levele a szajoli nemeseknek Bory Mihállyal kapcsolatban.

29.

M

1669. április 22.

Korpona

Bory György levele a szajoli nemeseknek, akik sürgették őt az adománylevél ügyében.

29–31.

N

hiányzik

hiányzik

Palugyay Gábor levele a Hegedüs családnak, amelyben beszámol a nemeslevél megszerzésének körülményeiről és költségeiről.

31–32.

O

1669. március 15.

Szajol

Ajándékozólevél, amely által a szajoli nemesek egy házat adnak Trombitás Mátyásnak a birtokadományozás ügyintézése során nyújtott segítségéért.

32–34.

P

1669. október 19.

Szajol

A szajoli nemesek és Kálmán Lukács közötti perirat. Kálmán Lukács ki akarta vonni magát a szolnoki törököktől felvett kölcsön törlesztéséből.

34–35.

Q

hiányzik

hiányzik

A szajoli nemesek panasza az alispánhoz és bíró társaihoz. Kálmán Lukácsot felszólítják, hogy amennyiben nem fizeti meg a tartozását, hagyja el a falut.

35

R

1669. december

Fülek

Török András a szajoli nemesek képviseletében a vármegye közgyűlése előtt tiltakozik az ellen, hogy Kálmán Lukács nem fizeti az őt illető terheket a falu megvásárlásával kapcsolatban.

35–36.

S

1671. december 3.

Fülek

A szajoli nemesek levele, amelyben Kálmán Lukácsot idézik Fülekre, 75 tallér megfizetése végett.

36.

T

1718. augusztus 6.

Eger

Csala Sándor Heves és Külső-Szolnok vármegyék alispánja Hegedüs Demeter, Gergely és István kérésére megbízást ad Farkas Istvánnak Szélesi Imre megintésére és a szajoli földek használatától való eltiltására.

37–38.

U

1722. május 6.

Eger

Heves és Külső-Szolnok vármegyék kiküldetési utasítása Erdődi Gábor Antal főispán és egri püspök kérésére Tiszapüspöki Szajol felé eső határának kiigazítására.

38–40.

V

1727. január 28.

Pest

A szajoli nemeseknek – akiket Hegedüs Demeter képviselt – a Király Itélőtábla elé való idézése.

40–41.

W

1745. január 22.

Öcsöd

Ökrös György tanúvallomása – amelyet Hegedüs József kérésére vettek fel – Szajol birtok megszerzésének körülményeiről, amely információt ad arról, hogy Hegedüs Demeter és János testvérek voltak.

41–42.

X

1745. február

Eger

Hegedüs Mátyás és József ellentmond az Egri Káptalan előtt, Fejér Ilona – Fejér Mihály lánya – szajoli birtokrészének eladása ügyében.

43–48

Y

1747.
szeptember 15.

Szajol

A szajoli nemesek osztálylevele, amelyben újra felosztják Szajolt maguk között.

48–49.

Z

1701. június 30.

Bécs

Hegedüs Gergely címerkérő folyamodványa.

49–50.

ZZ

1702. február 15.

Eger

Heves vármegye közgyűlésének jelentése a Hegedüs család nemességének kihirdetéséről.

51.

aa

1712. január 9.

Gyöngyös

Bizonyságklevél, amely igazolja, hogy a név szerint felsoroltak Szajolban házhelyenként 8, összesen pedig 64 forintot fizettek fegyverváltságként.

51.

bb

1698. június 17.

Gyöngyös

Bizonyságlevél, amely igazolja, hogy a név szerint felsoroltak Szajolból Jászladányba költöztek és 70 forintot fizettek fegyverváltságként.

52.

cc

1673. október 21.

Szajol

A szajoli nemesek panaszlevele Fáy László és Lóczy János, Tiszapüspöki földesurai ellen, akik 500 marhájukat elhajtottak.

53–58.

hiányzik

1347

Buda

Lackfi István erdélyi vajda és szolnoki ispán bizonyságlevele Újlak és Halásztelek határjárásáról.

58–59.

hiányzik

nem értelmezhető

hiányzik

Garai Miklós nádor alig olvasható oklevele.

59–60.

hiányzik

1778. április 29.

Eger

Ifjabb Hegedüs János és Hegedüs György kérésére, az Egri Káptalan igazoló levele a Hegedüs család 1745-ben tett ellentmondásáról, amelyet Fejér Ilona – Fejér Mihály lánya – szajoli birtokrészének eladása ügyében tett.

60–61.

hiányzik

1802. november 29.

Tiszabő

Hellebronth Mihály szolgabíró által aláírt hitelesítésí záradék, amely igazolja, hogy a másolatban összegyűjtött iratok az eredetiekkel megegyező tartalmúak.

Az eredeti iratok sorsáról kevés információval rendelkezem. Kovacsóczy István tiszapüspöki plébános 1869-ben megjelent, korábban már megemlített könyvében többször idéz a Hegedüs család irataiból, és a leírás szerint azokat eredetiben látta. Én jómagam csupán egyetlen iratot ismerek eredetiben, amely a családi levéltár hitelesített másolatában is szerepel, Hegedüs Gergely címerkérő folyamodványát (Z jelzet, amely az eredeti iraton is szerepel), fényképe megtalálható a dokumentumtárban. Az irat a Magyar Országos Levéltárban van, ahová 1997-ben került egy antikváriumtól történt megvásárlás útján. A családi levéltár jelzeteit rávezették az eredeti iratokra is; valószínűsíthető, hogy azokat egy helyen összegyűjtve tartották. A címerkérő folyamodvány ismert sorsát figyelembe véve, nagy a valószínűsége annak, hogy a családi levéltár már nincs egyben és kikerült a Hegedüs család tulajdonából. A családi levéltár hitelesített másolata, annak magyar nyelvű fordítása és a címeres nemeslevél a család tulajdonában van.

Az 1778-ban összegyűjtött levéltár dokumentumain kívül a család történetéhez sok egyéb irat is társult, amelyek feltehetően már nem kerültek be a családi levéltárba, hanem azokhoz a leszármazottakhoz kerültek, akikhez keletkezésük szerint tartoztak.

A családhoz köthető dokumentumok közlevéltárakban is fellelhetőek. A dokumentumok többsége a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltárából származik, itt őrzik az Egri Káptalan Hiteleshelyi Levéltárának anyagát is. A polgári peres iratok, az összeírások, a nemességigazolással kapcsolatos dokumentumok, valamint a vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei között találunk a családhoz köthető iratokat. A Garamszentbenedeki Konvent és az Egri Káptalan a mai közjegyzőkéhez hasonló funkciót látott el; a fellelhető iratok általában hiteles oklevélmásolatok, szerződések, jogi ügyletek során történt ellentmondások, vagy jegyzőkönyvek. A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában az erki birtokkal kapcsolatos iratok lelhetők fel. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a címerkérő folyamodványon kívül a Királyi Kúria levéltári anyagában is vannak a Hegedüsökhöz köthető peres iratok. A „Királyi Könyvek” a birtokadományozások, nemesítések adatait őrzik, az 1669-es birtokadományozás is szerepel bennük. Az Urbaria et Conscriptiones jegyzőkönyvei között találni Szajolra vonatkozó adatokat is.

PERES IRATOK

A peres iratok tekintetében általánosságban elmondható, hogy többségük latin nyelven íródott, de sok magyar nyelvű irat is kapcsolódik hozzájuk. A tanúvallomásokat mindig magyar nyelven vették fel – ezeket tanulmányozva már jó betekintést kapunk az adott peranyagba. Gyakran előfordul, hogy különböző beadványokat, értesítéseket, határozatokat is magyar nyelven fogalmaztak meg.

MNL HML IV–9/d/3 No. 67 (1722) – Határvita Szajol és Tiszapüspöki között
A perirat a Szajol és Tiszapüspöki között hosszú ideje fennálló határvitával foglalkozik. Közvetlen előzménynek tekinthetjük a gróf Erdődy Gábor Antal főispán és egri püspök kérésére, Heves és Külső-Szolnok vármegyék által kiadott kiküldetési utasítást, amely Tiszapüspöki Szajol felé eső határának kiigazítására szólít fel (Hegedüs-levéltár U jelzet, 37–38. oldal). A határvitáról már a szajoli nemeseknek Bory Györggyel kötött 1667-es szerződése is említést tesz, amely szerint Bory György 2000 forint értékig kezességet vállalt a Tiszapüspöki felé eső határ tekintetében, oly módon, hogy azzal utódait, vagyonának örököseit is megterhelte. Érdekes módon, kutatásaim során nem találkoztam olyan irattal, amely arról tenne említést, hogy a szajoli nemesek élni próbáltak volna a szerződésben deklarált jogukkal, és Bory Györggyel, vagy később örököseivel szemben érvényesíteni próbálták volna a kezességet, pedig a meghatározott 2000 forint, akkor óriási összegnek számított. Jogaik érvényesítése tekintetében minden bizonnyal nagy nehézségekbe ütköztek volna, tekintve, hogy az 1669-es birtokadományozást követően a Garamszentbenedeki Konventnek a birtokba iktatásról készült jelentése nem tartalmazza Szajol birtok határainak pontos leírását. Ennek oka minden bizonnyal az volt, hogy a törökök fenyegetése miatt – a szokásos gyakorlattól eltérően – a birtokba iktatást nem a helyszínen, hanem Füleken tartották meg. Mindezek után érdemes végignézni az 1722-es periratban felsorolt szajoli birtokosok neveit. Megjegyzendő, hogy a per idején még voltak olyan szajoli földesurak, akiknek elődei nincsenek név szerint megemlítve a királyi birtokadományozó-levélben; az 1747-es osztálylevél keletkezésekor azonban már nem találunk ilyeneket. A birtokosok névsora: Hegedüs Gergely és Hegedüs István erki lakosok. Szabó János, Pomázy Mihály, Pomázy István, Török Zsigmond és Oláh János jászladányi lakosok. Czakó Péter, Czakó György és Pomázy Anna szentiványi lakosok (ma már nem létező falu a mai Besenyszög területén). Hegedüs András, Hegedüs Mátyás, Hegedüs Mihály, Hegedüs Demeter, Hegedüs Lőrinc, Fejér Ilona, Pomázy Zsuzsanna, Balogh András, Török János, Veres István, Nagy Ferenc szajoli lakosok.

Jegyzőkönyv határjárásról Szajol és Tiszapüspöki között. Keltezés nélkül, de valószínűsíthető, hogy a tárgyalás napján kelt, 1722. június 2-án. (Magyar nyelvű, feltehetően eredeti fogalmazvány, pecsét nélkül.)
„Töbenis ki ménvén az Tiszának partyán Nap kelet fele levő halomra, melyis regtül fogvast dinnye hátnak hivattatott a holotis ember emlékezetitül fogvást Tisza Puspok és Szajol helségek magok közt observált és usualt határt mostanis confirmalván meg ujitották, és ujjonnan fel hánták. Onnan mindegy Nap kelet felé indulván, úgy az oda csak nem meszire homok hát nevű helyen, az dinnye hát, és az nagy árok közt levő, valamely hanyasos helyet igaz observalando határnak meg ujitván egyenlő akarattal föl hantozták, és innen ezen homok háttul ménvén ahoz leg közeleb ért nagy-árokra, kinekis tetején egy ujjonnan fel hanyatott határ emeltetett. Ezen ujjonnan nagy-arkon hánt hatartúl fordulván oblique, mint egy dél szín fele, a' Tiszábúl ki szakadot Szajlon által, az tennej puszta mellet el, ugyan az szent-miklosi hátáronis, melleslegh eppen a' ballaj hátárra járó, és folyó sok felé fertő nevő helyen uj hanyas határoztatot, ezen fertö nevű hátártúl ismét ugyan az meg nevezet foknak eppen az partyára, a kiis beregh partnak regtül fogvást hívattatot, ménvén ottan egy tövises, és berkes bokor kozeppet uj határ hányatatot, továb ezen tövises berek part nevű határtúl altal ménvén az említet fokon tenej puszta mellet el, eppen ugyan a holot az említet tenej pusztanak, és Török Szent Miklosnak regtül fogvást tartott, mostanis lattható hánt határj tapasztaltatnak, az határ terminaltatott, és confirmaltatott.”


MNL HML IV–9/d/9 No. 214 (1740) – Hegedüs Demeter a pestissel fertőzött területen lévő vendégfogadóba megy
A perirat 1740-ből való és tárgyát az képezi, hogy Hegedüs Demeter (az 1669-ben birtokadományt nyert Hegedüs Demeter unokája), István és Máté (az 1701-ben nemeslevelet kapott Hegedüs Gergely István nevű testvérének fiai) az országos pestisjárvány idején átlépték a kijelölt vesztegvonalat, vagyis lineát, és Törökszentmiklósra, a fertőzött területen található vendégfogadóba mentek borozni. Bük Sándor komisszárius próbált meg a helyszínen intézkedni; a fertőzött területen lévő lovakat is le akarta foglaltatni. Azonban az ittas állapotban lévő Hegedüsök ellenállást tanúsítottak; a komisszáriusnak apját, anyját káromkodó szavakkal említették, és lovaikat sem hagyták elvinni. Ezt követően később Bük Sándor Szajolban próbált meg intézkedni. Az alispán rendelése szerint, a fertőzött helyen járt Hegedüsöket kontumácia alá kellett volna helyezni, ami negyvenkét napi karantént jelentett. Ennek Hegedüs Demeter kezdetben nem kívánt eleget tenni, a komisszárius ekkor a házi őrizet elrendelése mellett döntött. Hegedüs Demeter mindezeket így kommentálta: én nékem te semmiben sem parancsolsz, ember ellen csak bolha vagy, egy pénzt sem fizetek a strázsáknak. Később a szajoliak levelet írtak Bük Sándor komisszáriusnak, mert úgy döntöttek, hogy a falu összes lakója hajlandó alávetni magát az elrendelt biztonsági intézkedésnek.

Tanúmeghallgatási jegyzőkönyv (401. számú dokumentum), amelyet Bük Sándor járványügyi biztos vett fel. Tiszabő, 1740. március 23. (Magyar nyelvű, latin betoldásokkal, eredeti fogalmazvány viaszpecséttel. A háromszögzárójelbe tett részek áthúzva szerepelnek.

[Első kérdéscsoport.]
„1-mo. Vallya meg a tanú amidőn nemzetes vitézlő Bük Sándor comissarius úram ő kigyelme az elmúlt őszszel úgy mint die 1-ma Decembris Török Szent Miklós alatt tisztelendő pater Jászay István mostani tisza püspöki plébános urammal ő kegyelmével Dóka Miklós katonával és egy püspöki Gyenej nevű tanács béli emberrel menvén által akoron kikkel vólt Hegedüs Demeter úram az vendég fogadóban és minémű káromkodó szókra fakadott Bük Sándor úram ő kegyellme ellen ittassan lévén.
2-do. Amíg föl nem szabadúlt a város az utánis hánszor vólt a vendég fogadóban, avagy akármely házban és ha vólt kikkel vólt azt is le tett hite után vallya meg a fátens.

[Első tanú: Gonda Gergely, 44 éves, törökszentmiklósi vendégfogadós.]
Ad primum. Vallya a fátens hogy Hegedüs Demeter István és Máté uraimék az el múlt őszszel advent kezdetin ugyan a fátens vendégfogadó házában bort iván meg ittassottanak.
Ad 2-dum. Amidőn püspöki plébános urammal és több emlitett személlyekkel comissarius uram az emlitett vendégfogadó házán kivül meg állott a lineán, iól tudgya és hogy emlitett Hegedüs uraimékat keményen feddette hallotta, de mivel a káromkodó szók kivül a házon estenek reá nem lévén gondgya nem hallotta. Hogy pedig töbszöris azon vendégfogadóban vagy akármely házbanis Hegedüs Demeter uram lett vólna amig a város fel nem szabadúlt azt a fátens nem mondhattya mivel széllel iárkálván maga dolgaiban nem mindenkor lehetett otthon.

[Második tanú: Kiss Erzsébet, 30 éves, az előző tanú házastársa.]
[Ad 1-mum.] Hallotta a fátens hogy Hegedüs Demeter uram <rút atta teremtette> (salva venia) csinálom lelkét testét mondotta volna az házánál <annyát apját káromkodó szókkal említete admonens uraimékat böcsteleníttette> annak, aki az eő lovát el akarja venni hiszen ugy mond megh tanallyak eőtet <és ezen szókot is maid meg látom az illyen amollyan ki viszi el a lovamot és> ki parancsolta aztat hogy azta lovat el vegyék azt akkor mondotta. Comissarius uraimék Püspöki felé a lineárul el mentenek.
Ad 2-dum. Vallya hogy az után s annak elötte is, míg a város fel nem szabadúlt Hegedüs Demeter uram a házban bé nem ment hanem az istallóban vagy is állásban gyakran meg fordúlván bort ivott magánosban belöl az lineán.

[Harmadik tanú: Dömsödi István, 20 éves, szajoli lakos.]
Ad 1-mum. Vallya a fátens hogy az utrumban föl tött üdőkig töbszöris meg írt Bük Sándor uram eő kegyelme a több emlitett szemelyekkel az emlitett helyen lévén, ugyan maga a fatens parancsolat szerint mint akor török szent miklósi lakos Hegedüs Demeter uram lovát a tornács elött meg kötve lévén el akarván óldani, azonnal Hegedüs Demeter István és Máté uraimék a vendég fogadó házbul nagy ittassan ki rohanván Hegedüs Demeter és Máté uraimék káromkodó szókra fakadván, illyen móddal, maid meg latom az illyen amollyan teremtettette kicsoda viszi el lovainkat, amintis ugyan a fátens kezébül kötő fékszáron fogva a lovat ki rángatván, azzal Bük Sándor uram távolrúl lévén protestált mondván: no kegyelmetek errűl számot fog adni mert nem vólt szabad az egésséges helybül infectus helyre bé menni, ezért contumatiat fog szenvedni az után pedig mi éri meg lássa kegyelmetek, azzal le se szálván a szánkárul mellette levő személlyekkel Püspökiben vette úttyát.

[Második kérdéscsoport.]
1-mo. Vallya meg a fátens ugy vagyoné? hogy nemzetes vitézlő Bük Sándor comissarius uram eő kegyelme az advent elein hogy Hegedüs uraimékat mivel infectus helyen vóltanak contumatia alá kivánván tenni Szajolban által iött, mitt feleltenek főkeppen Hegedüs Demeter uram, mondotta e ezen szokat? aki féll tüllem ne jöjjön hozzám én senkit oda nem hivok de én bizony contumatia alá nem adom magamot, comissarius urnak mondotta e? én nékem bizony semmit sem parancsolsz.
2-do. Csak hamar karácson táikán ujjobban az ur vice ispány uram parancsolattyával iövén Szajolban Bük Sándor uram Hegedüs Demeter uram házánál kivül el olvasván mitt felelt Hegedüs Demeter uram és nem de ugy vané? nem az egész lakosokat hanem Hegedüs Demeter uramot kívánta contumatia alá haitani az mely levelet más nap ő kegyelme után küldött Hegedüs Demeter uram ki akarattyábul lött hogy falustúl magokat contumatia alá submittálták és mi okon aztis vallya meg a fatens.

[Első tanú: nemes Hegedüs János, 44 éves, szajoli lakos.]
Ad 1-mum directe ad 2-dum. Vallya a fátens hogy az utrumban meg nevezett üdöben Hegedüs Demeter uramot ugyan a fatens házához hivatván Bük Sándor uram ő kegyelme tekintetes vice ispány uram ő kegyelme parancsolattyát el olvasván mondotta, kegyelmed hallá a parancsolatot én a kegyelmed erszényére két strásákot állitok mind addig mig a contumatia napok ki nem telnek mivel kegyelmed nem kívánván engedelmeskedni ami napi rendelésemet által hágta, de akkoronis Hegedüs Demeter uram azt felelte én azén házambul ki nem megyek sem én házamhoz senkit nem hívok aki fél tülem ne jöjjön oda: miert a nemes vármegye bennünket annyira szorongat lám a török szent miklósiak mostis kőrösi borokkal élnek Martfőnél hordották által a Tiszán nékünk sehová sem szabad mennünk de én bizony egy pénzt sem fizetek a strasaknak lássa kegyelmed ha állítis meg lássuk ki fizet nékik. Hallotta aztis a fatens Hegedüs Demeter uram szajábul, hogy mondotta Bük Sándor uram ellen mondván ember ellen csak bolha vagy, azzal Bük Sándor uram re infecta etsakának idején Püspökibe ment hálni hoc etiam addito mint egy tizenött napok alatt meg tartotta a contumatiat masodik el iöveteleig emlitett comissarius uramnak és imitt amott hogy iárt vólna a fatens nem observalhatta masokkalis nem igen társalkodott. Vallya aztis a fátens hogy a mely deutralis levelet emlitett comissarius uramnak iratott Hegedüs Demeter uram a fatensnek nem esett akarattyával, sőtt csak kevesen vóltak a level alkalmatosságával azokis kik lehettek nem tudgya. Amely miatt az egész kevés lakossaj Szajolnak negyvenkétnapi contumatiat kéntelenittettek tartani; aztis vallya a fatens hogy az emlitett üdöben Hegedüs Demeter uramtul hallotta ezen szókat nincsen Tisza Püspökiben tizenkét személy aki Török Szent Miklóson nem vólt vólna amíg a pestis ottan grassalt aztis hallotta a fatens hogy Hegedüs Demeter uram mondotta Bük Sándor uramnak én nekem bizony nem parancsolsz semmitis.

[A második tanú, Méreg Mátyás, 39 éves, helyi (vagyis szajoli) jegyző rövid tanúvallomása át van húzva, de olvasható. A tanú azt vallotta, hogy a szóban forgó levelet maga írta Hegedüs Demeter házánál, az összegyűlt lakosok közül pedig csak Hegedüs János és Antal hiányoztak. Az önként vállalt contumáciát, vagyis karantént a lakosok letöltötték, egészségben megmaradtak.]

[Harmadik tanú: nemes Hegedüs András, 40 éves, szajoli lakos.]
Ad 1-mum. Jelen vólt a fatens több lakosokkal edgyütt amidön az emlitett üdöben admonealni iött nemzetes Bük Sándor uram Hegedüs Demeter, István, és Máté uraimekat hogy a contumatiát eő kegyelmek ugy observallyák hogy senkivel társalkodni ne merészellyenek nem különben a közönséges kevés lakossokat egyben hívatván, keményen meg panacsolta ő kegyelme hogy az emlitett Hegedüs uraimék társalkodásátul annyival inkáb házaiktul kicsintül fogva nagyig magokat ójják, de midön már utollyára az utsán el akarván menni Bük Sándor uram Hegedüs Demeter uramot hogy admonealta ielen nem vólt a fatens.
Ad 2-dum. Tudgya bizonyossan sött ielen vólt amidőn az emlekezetben lévő levél irattattott, hogy az egész közönséges lakossok akarattyábul lött és úgy küldettetett Bük Sándor uram után Püspökiben hoc etiam additio Bük Sándor uram második el iövetelireis Hegedüs Demeter uraiméknak imponalni kivánt, contumatiát nem az egész helységnek, hanem magok végzették csak a lakossok ezért mivel Hegedüs uraiméknál pásztoraik szintén úgy tartattanak lehetetlennek ítélték hogy ne conversalodtak vólna velek. Török Szent Miklóson pedig amíg a contumatiánk tartatott vólna szajliak közül jartake vagy sem, ugy magok Hegedüs uraimék megh tartottake az contumatiat ugy hogy se templomba sem malomba Püspökibe a contumatia napok alatt nem mentenek.

[A negyedik tanú, az 50 éves Török János szabados, szajoli lakos tanúvallomásában a már elhangzottakhoz képest érdemi információt nem közölt.]

[Harmadik kérdéscsoport.]
1-mo. Vallya meg a fatens amidön a szajoli foknál magával a fatensel Dóka Miklos Mohátsi Sándor tekintetes nemes vármegye katonáival Bük Sándor uram által ment vólna Hegedüs Demeter uram utól érvén minémü káromkodó és böcstelenittö szókkal köszönt, és miket felelt említett Bük Sándor uramnak.

[Tanú: Divanski János, 40 éves, fegyverneki lakos.]
Ad 1-mum. Jelen lévén a fatens hallotta emlitett Hegedüs Demeter uram szájábul <(salvis auribus) hej baszom a lelkét a kutya menykő teremtettének> hogy nagyon káromkodott, de már nem tudgya bizonyossan mondani mikepp karomkodott, hanem tudgya aztat, hogy a lelkét csinálta annak, aki eőtet be vádolta, arra Bük Sándor uram csendes szóval intette, hogy ne káromkogyon fel csattanván említett Hegedüs Demeter uram nagyob káromkodásra fakadván [...] Bük Sándor uram ellen mondván derék ember vagy te mit keresel itt és miért mégy az én falumban hiszen mink infectusok vagyunk bezzeg a szólnoki híd előtt nemzetes vitézlő Füzi Bálint szolga birónakis magyarossan meg mondtam amit tuttam az után Bük Sándor uramnak sok beszédgyei után aztis felelte, lassan nem őriztem én te veled (salva venia) disznokat el unván sok hiába való beszédit halgatni ö kegyelme előre el léptetett. Aztis tudgya a fatens és ielen vólt Hegedüs János házánál hogy tekintetes vice ispány uram levelét emlitett comissarius uram el olvasta de akor is ió szót sem adot sőtt böcstelenségre fakadván Hegedüs Demeter uram re infecta magával a fatensel és több tarsaival a már sokszor meg írt comissarius uram Püspökibe ment hálásra, és más nap ugy küldöttek ő kegyelme után levelet, hogy minnyájan contumatia alá atták magokat s ugy irt visza a contumatia irant Bük Sándor uram, de az contumatiat megh tartottake a kik falustul magokra vallaltak, vagy sem a fatens nem tudgya.”


MNL HML IV–9/d/66 No. 1080 (1775) – A Hegedüs és a Lajkó család becsületsértési pere
Sokat gondolkodtam azon, hogyan is tálaljam e perirat anyagának részleteit, amely a Hegedüs és a Lajkó család közötti becsületsértéssel tarkított konfliktussal foglalkozik. A nehézséget az okozza, hogy ugyan több száz év eltelt azóta, de oly sértő kifejezésekkel illeték egymást, hogy még a mai időkben is egyeseket megbotránkoztathat. Azonban ez a peranyag a Lajkó család történetében különös jelentőséggel bír, a kétségbe vont nemesi származást bizonyítja be, ezért szükséges, és elkerülhetetlen a felidézése. A helyzetet talán tompítja, hogy a két család évszázadokon keresztül gyakran házasodott egymással. A per idejében élt négy Lajkó fivér közül hárman Hegedüs lányt vettek feleségül, sőt Istvánnak a fia és unokája is a Hegedüs családból nősült, akiket ükanyám, Lajkó Katalin révén magam is egyenes ági felmenőim között tudhatok. Mindezek után a perpatvarra afféle családon belüli ügyként is nézhetünk. A korábban említettek szerint, a Lajkó család az 1700-as évek elején került Szajolra; a fiú ágon kihalt nemes Trombitás család helyét vették át a birtoklásban, mint leányági örökösök. Lajkó János apja 1678-ban kapott címeres nemeslevelet. Felesége nemes Major Ilona, akinek nagyapja Trombitás Mátyás volt, aki egyike annak a négy nemesnek, akik 1669-ben királyi adományt nyertek a falura. Trombitás Mátyás egy házat kapott jutalmul a szajoli nemesektől, amiért segített a királyi adománylevél megszerzésében. Az adománylevélben Trombitás Mátyás nevét is felleljük, a birtokarányokat viszont nem, ezért pár generációval később Lajkó János már Szajol egynegyed részére tartott igényt, amelyet hosszú pereskedés után meg is kapott a Hegedüsöktől. Erről a szajoli nemesek 1747-es osztálylevele tanúskodik. Újabb harminc év elteltével azonban már feledésbe merült a Lajkók nemességének eredete. Időközben Lajkó János meghalt, négy fiának – úgy látszik –, nem adta át nagyapjuk nemességszerzésének történetét. Nemcsak a többi szajoli nemes között, de az egész falu összes lakója között – ide értve a gyerekeket is – kezdett szóbeszéd, sőt, gúnyolódás tárgya lenni a Lajkók bizonyítatlan nemessége. A kétséges nemességnek jogi következménye is lehetett volna, mert nemesi birtok csak nemes embert illetett, így a Lajkók birtoka a többi szajoli nemes családra szállott volna. Nem ok nélkül való volt hát az eldurvult konfliktus. A Lajkók a csúfolódásokat megunva végül sikerrel jártak a kétségbe vont nemesség bizonyításában, így a család leszármazása a nemességet megszerző István nevű őstől fennmaradt az utókor számára.

Tanúmeghallgatási jegyzőkönyv, amelyet Csáni Lajos szolgabíró és Sághy Ferenc esküdt vett fel Szajolban, 1773. május 10-én:
„1-o. Ismeri é a tanú Szajolban ezen tekintetes nemes Hevess és Külső Szolnok egyben kötött vármegyékben lévő helységben lakozó nemes Lajkó Györgyöt, Jánost, és Andrást? Ha ismeri
2-o. Vallya meg a tanú hallotta é, s tapasztalta é, hogy ugyan az nevezett helységben lakozó nemes Hegedüs János az instáns feleket paraszt embereknek sok rendben mondotta volna, kurvanyázta avagy más kint mocskokkal illette volna, ha ugy
3-o. Hányszor tapasztalta azt s mit gondol a tanú ezen gyalázkodó beszédnek okának lenni?
4-o. Vallya meg azt is, mikor és mely idő tájban hallotta azon csúfságokat, és rágalmazásokat.
5-o Kit tud ezekben jó tanúnak lenni?

[első tanú: vitézlő Török János, 52 éves]
Ad 1-um. Hogy tekintetes nemes Hevess és Külső Szolnok uniált vármegyékben helyheztetett Szajol nevű helységben lakozó nemes Lajkó Györgyöt, Jánost, és Andrást jól ismeri.
Ad 2-um. Minden szentek napján úgy mint egyház napján az tanú házánál Lajkó György, Lajkó András, Hegedüs Jóseff, és ifiabb Hegedüs János öszve gyűlvén valamely ideig ott mulattak, ahol is ifiabb Hegedüs János, és Lajkó András szó közben öszve veszvén, egymás hajokban kaptak, mely cselekedet után Hegedüs János íly szókra fakadott az Lajkó familia ellen: hunczsutok vagytok ugy mond valameddig az nemességteket meg nem bizonyittyátok, de kurvanyázta é, a vagy más kint mocskokkal illette é a Tanú jól lehet jelen volt, nem hallotta.
Ad 3-um. Többször a tanú nem tapasztalta ezen villongást, ha nem másoktúl hallya, hogy az után is sok ízben öszve háborottak azon portio véget, mellyet az Lajkó familia bír, mivel hogy ugy mond ifiabb Hegedüs János az Lajkó familiát mint paraszt embereket azon rész nem illetné.
Ad 4-um. Három, vagy négy esztendőtül fogvást szüntelen oly csúfságokat tettek az Hegedüsök, de kiváltképen említett ifiabb Hegedüs János az Lajkó familián, hogy egy közönséges paraszt emberen sem kellett volna cselekedni.
Ad 5-um. Ezen dologban nemes Hegedüs Jóseff, és öregebb Hegedüs János jelen voltak, de más tanukot nem tud.

[negyedik tanú: Kovács János, 57 éves, szentiváni lakos]
Ad 1-um. Hogy Szajolban lakos Lajkó Györgyöt, Jánost és Andrást jól ismeri. Vallya azt is
Ad 2-um. Hogy az múlt halottak napján Török János házánál lévén a tanú Hegedüs Jánossal, és más emberekkel együtt említett Lajkó György, és András is oda érkeztek, aholott is Hegedüs János Lajkó Andrásval öszve veszvén, Lajkó Andrást jól meg is térdelte, öszve kurvanyázván, lelkét is számtalanszor mívelte, hunczsutozta, s parasztnak is mondotta, de többször
Ad 3-um. Soha nem tapasztalta, s más gyalázó beszédeket sem hallott soha.
Ad 4-um. Amint fellyebb is mondotta ezen csúfságot, és rágalmazást az mult halottak napján hallotta, s tapasztalta a tanú.
Ad 5-um. Ebben az dologban más alkalmas tanút nem tud.

[hatodik tanú: Molnár András, 38 éves, szolnoki lakos]
Ad 1-um. Hogy Szajolban lakos nemes Lajkó Györgyöt, Jánost, és Andrást jól ismeri, mivel hogy az helységnél molnári hivatalban 8. vagy-is 9. esztendötül fogvást állandóul szolgált.
Ad 2-um. hallotta s-tapasztalta minden szentek napján, a midön a tanu az hadnagy Török Janos házánál volt, mivel hogy 50. forintokbúl alló penzt vett fell az szajoli helység Farkas Jánostúl, s-azt le is fizette, de az más féll esztendeig valo interesse hátra lévén, emlitett Farkas Janos, Hegedüs Janosnak sertésset meg vette, s-ugyan annak az árábúl azon négy forintokbúl álló interest ki is fogta. Azonban a tanú ott létében Lajkó György, és András, úgy Hegedüs János is ott lévén, emlitett Farkas János Hegedüs Jánoshoz fordúlt, s-kérdezte, hogy talán neheztelne azon négy forintoknak ki fogásáért, mely szokra Hegedüs János meg felelvén, én ugy mond nem neheztelek, hanem hogy az illyen paraszt hunczsutért mint Lajkó György, és András foglallyák le az én jószágomot csinálom a lelkét azért haragszom, kinek ezek meg felelvén, mi érettünk ugy mond nem fizetted, ha nem az atyád fiaidért, mi mindenkor az mi reánk esendö ratat ki fizettük, és sokszor a tietekért is fizettünk. Mely szók után egymás hajában kapván, egymást jól meg hurczolták. Ezt látván a tanú az házbúl ki ment, s-többet nem is tud.”

Itt érdemes megállni egy pillanatra, és a huncut szó kapcsán fellapozni Béli Gábor–Kajtár István: Az osztrák (- német) büntetőjogszabályok hatása a magyar jogban a 18. Században (a Praxis Criminalis) című művét. A huncut - jelentése latinul vagina canis - súlyos becsületsértésnek számított.

Tanúmeghallgatási jegyzőkönyv, amelyet Vay József szolgabíró és Pethő Pál esküdt vett fel, Kállay László alispán megbízása alapján, Hegedüs János kérésére. Eger, 1775. október 4.:
„1-o. Vallya meg a tanú le tett hite után tudgya é bizonyossan, s honnét, hogy ezen tekinteten nemes Heves és Külső Szolnok az törvényesen uniált vármegyében helyheztetett Szajol nevű helységben lakozó Lajkó György, és többi Lajkó familia már annak előtte sok alkalmatosságokban közönségessen helység lakossai között paraszt embereknek tartottak és szemtül szemekben neveztettek? Nem de nem soha sem kereste maga betsületét? Mioka légyen tehát annak, hogy hallgatással el temette? Amint tudgya, hallotta magátúl avagy mástúl a tanú circumstantialiter beszéllye elől
2-o. Tudgya é, látta é?, avagy hallota é a tanú, hogy 1772-ik esztendőben november havának minden szentek napján nemes Török János uram eő kigyelme házánál Lajkó György és András nemes Hegedüs János uramval minémű illetlen móddal bántak legyenek? Amidőn ottan békességessen ült volna, erőszakossan mellyin kapván eő kegyelmét földhöz csapták, és ide amoda hajánál fogva huczolták, nem de nem akkori alkalmatossággal az meg nevezett Hegedüs János uram nem elébb, hanem megverettetésse után azt mondotta légyen meg nevezet Lajkó Györgynek, míglen meg nem mutatod az nemességed, mind addig nem tartalak.
3-o. Úgy nem különben, minémű bestelen szókkal illette Hegedüs familiát Lajkó familia ha hallotta az tanú circumstantionaliter beszéllye elöl.

[első tanú: Magyar Pál, 44 éves]
Ad 1-um. Tudgya a tanú hét esztendeig szajoli csapláros légyen, hogy hozzája be jővén a Lajkó nemzetség többiekkel együt borozni számtalan, hogy Hegedüs Istvány, Máté és Török János, és az több egész helység nemessei parasztoknak őket lenni mondották személyében, de azt soha nem keresték az Lajkók jól lehet a tanú száma nélkül mondotta, Lajkó uraimék? Úgymond: szembe mongyák kenteknek, hogy parasztok legyenek, miért nem keressi kéntek, de tsak hallgatással el múlatták, és soha mért nem keresték bestelenségeket, a tanú nem tudgya.
Ad 2-um. Nihil
Ad 3-um. Hallotta a tanú füleivel, hogy mondotta öreg Lajkó János az Hegedüsökről azén szemetemen nyőtek fell, azén kutyám fiai, de egyéb bestelen szókról nem tud a tanú semmit szóllani.

[második tanú: Szabó Tamás, 51 éves, szajoli lakos]
Ad 1-um. Számtalanszor hallotta a többiek közt pedig egyszer az korcsmán Szajolban, hogy az kondásokon öszve zajdulván Hegedüs Máté Lajkó Jánosnak azt mondotta Hegedüs Máté halgass úgymond Lajkó mert tégedet ollyan paraszt embernek tartalak, mint az kondásodat, és hogy azon kívöl is mindenkor parasztnak tartattak az közönséges helység lakossai köszt az Lajkók, tapasztalta és szemtül szemben annak nevesztették, füleivel hallotta de soha ell vett bestelenségeket miért miért nem? nem tudgya, s nem is hallotta a tanú, nem keresték és tsak abban maradtak.
Ad 2-um. Nihil, mivel jelen nem volt, hanem az bajokat fül hegyel majd esztendő után hallotta.
Ad 3-um. Hallott a számtalan ízben az tanú füleivel, hogy mind az öreg Lajkó János, mind pedig Lajkó György, János, András és Istvány mondották, mind az én eben kölykei, és Isten noh mind az alatt /: mutatta mentéjét :/ laknak az Lajkók. Hozzá tévén aztis, hogy a tanú egyszer jövén Tisza Püspökiről az miséről haza Lajkó Andrással kérdezősködött /: halván már az előt, hogy Lajkó János, Andrásnak báttya oda járt valahol nemességet keresni :/ ugyan úgymond a tanú szerentséssen és holl járt most András gazda az kend báttya, Balláról való leveleket kerseni-e? Vagy a nemességekről valót, melyre felelt mind a kettőért fáradozott, de mind Ballárúl, de mind pedig nemességünkről való levelünk nincsennek, ceterum nihil.

[harmadik tanú: Fejér András, 50 éves, szajoli lakos]
Ad 1-um. Már hetedik esztendeje, hogy a tanú Szajolban lakik, de azóta mindenkor hallotta, és mind asszonyoktól mind emberektül, sőt a gyermekektőlis az Lajkóknak szabadossan mondani, hogy paraszt emberek, és nem nemessek legyenek, de soha nem keresték és azért mert Lajkó György a tanút sok ízben az korcsmára híván, ügyét, baját panaszolta is a tanúnak, hogy parasztoknak mondották légyen a szajoli nemessek beszéllette, melyre a tanú meg intette Lajkó György uram ugymond: tsudálkozom kenden, hogy ezen bestelenségen hever, holott ha én nékem nemes levelem volna, vagy volna miben bizakodnom, majd ki vetném elejekben, és nem hagynám magamot akképen besteleníteni, melyre Lajkó György uram mondotta hej fiam tudnám én azt, ha volna nemes levelünk, de nincs mert az régi üdőkben ell vesztek. Emellett hallota a tanú, amidőn egy ízben Lajkó György panaszolta a tanúnak hogy Dorozsmán lakos nemes Lajkó nevű emberséges embernél járt légyen, hogy fogadná attyafiának szajoli Lajkó familiát, de hogy azt mondotta volna azon dorozsmai Lajkó ebb fogadgya, s ebb attyafiai volnának.
Ad 2-um et ad 3-um. Nihil.”

A Szajolban lakó négy Lajkó fivér nemesi rangjára, illetve a család nemességének megszerzőjétől való leszármazásra vonatkozóan tanúvallomásokat vettek fel. A tanúk között a Lajkó család nem Szajolban lakó, egyéb iránt kétségbe nem vont nemességű tagjai is szerepelnek. A tanúvallomások alapján bebizonyosodott, hogy az 1678. május 18-án nemességet nyert Lajkó Istvánnak unokái a Szajolban lakó Lajkó fivérek.

Tanúmeghallgatási jegyzőkönyv, amelyet Way József szolgabíró és Pethő Pál esküdt vett fel, Kállay László alispán megbízása alapján, Lajkó András kérésére. Veresmart, 1776. április 23.:
„1-o. Vallya meg le tett hite után a' tanú kinek hitták az inquiraltató Lajkó András édes attyát, és ugyan édes attyának attyát?
2-o. Lajkó András attyának hány fiai vóltak neveze meg?
3-o. Szajólban meg holt Lajkó János minémű attya fia vólt a' fatens attyának.
4-o. Fizetté valaha Lajkó János vagy maradékja porcziót, vagy kvártélyos németet tartot é?

[első tanú: nemes Lajkó István, 44 éves jákóhalmai lakos]
Ad 1-um. Tudgya a' tanú bizonyossan, hogy Szajólban lakos nemes Lajkó Andrásnak édes attyát Lajkó Jánosnak, ugyan Lajkó Jánosnak attyát pedig Istványnak hitták, mivel az tanúnak is az vólt az nagy attya.
Ad 2-um. Tudgya továb aztis hogy említett nemes Lajkó András attyának négy férfi gyermekei vóltak, úgy mint: György, János, Istvány és András, aki most inquiráltat, akik is minyájan Szajólban laknak, mivel a' tanú attyafi gyermek lévén velek, egész attyafiságos szeretettel edgyütt lévén az inquiráltatóval edgyüt, és számtalan ízben az házoknál is, mint oly közel attyafiaknál megfordúlt. Ismét
Ad 3-um. Vallya, hogy János és a' tanú édes attya Istvány egy testvérek vóltak, és edgyüt bírtak is Szent Iványon, a holot meg osztozván, a' tanú édes attyával Jákó Halmára, az inquiráltató Lajkók pedig édes attyokkal Jánossal Szajólban mentek lakni. Amintis
Ad 4-um. Hite szerint mondgya aztis, hogy valamint a' tanú és édes attya Istvány, úgy János és annak gyermekei soha Szent Iványon contributiot nem fizettek, sem quartélyost, mint igaz nemes emberek nem tartotak, anyival inkáb pedig tudgya, hogy Szajólban mint földes urak, és igaz nemesek sohasem porczióztak és úgy is tractaltattak.”

Ítélethozatalra 1777. augusztus 27-én került sor, amely szerint mivel a felperes nemeségét folyamatosan használta és az közismert is, az alperest elmarasztalják mind a pertárgyban, mind a perköltségben.

Értesítőlevél, amelyben Kállay László, a vármegye helyettes alispánja arról tájékoztatja Hegedüs Jánost, hogy Lajkó András sürgetése után, a mellékelt elmarasztaló ítéletetnek megfelelő pénzbírságot 1777. szeptember 26-án Szajolban meg kell fizetnie, ellenkező esetben jószága tekintettében végrehajtás lesz. Heves, 1777. szeptember 1.:
„Ajánlom szolgálatomat kigyelmednek! Még in anno 1775 die 21-a Martii, nemzetes vitézlő Lajkó András uram minémű dehonestatorius processust indított kigyelmed ellen s én abba, adjunctusimmal edgyütt, anno 1776. die 29-a 9-bris minémű convictitia sententiát hoztam kigyelmed ellen jól tudva vagyon. Mivel pedig kegyelmed az én sententiammal meg nem elégedett, azt a tekintetes nemes vármegye ítéletére apellálta, holott anno currente 1777. die 27-a Augustii fel vitetvén végzésem helyben hagyatott, kigyelmed hozott paracsolattya pedig félre tétetett, a mint az itt adnectált deliberatiokbúl bővebben informáltatik kigyelmed. Melly deliberationak is executioját, mivel nevezett Lajkó András uram arra lett exmissiom szerént előttem sürgetné én azért hivatalomnak adjunctusimmal eleget tenni kivánván in intellectu ad 51. 1659 rendeltem kigyelmednél most folyó, s alább írt esztendőbéli september havának 26-ik napját több utánna következendő törvényes napokkal edgyütt, ezen tekintetes Heves vármegyében lévő Szajol nevezetű helységben törvényes executionalis terminusul, melly helyre is, és napra számot tartván kigyelmed maga jussára vigyázni el ne mulassa, tudván azt, hogy ha kész pénzül eleget nem tészen, jószágában kéntelenítetik eleget tenni triumphans úrnak. Melly iránt jó előre adván insinuatoriumot, maradok. Heves 1-a 7-bris 1777. Nagy jó uramnak szolgálattyára. Tekintetes nemes Heves és Külső Szolnok uniált vármegyéknek substitus vice ispánnya Kállay László manu propria [A levél külzete:] Nemzetes és vitézlő iffiab Hegedüs János uramnak eő kigyelmének ezen insinuatorio executionalis reflexoria levelem adassék.”


MNL HML IV–9/d/90 No. 2383 (1785) – Ifjabb Hegedüs István megveri a vármegye tizedesét
Kovacsóczy István többször említett, 1869-ben megjelent könyvében, a Szajolról szóló fejezetben azt a sajnálatos dolgot is kiemeli, hogy a szajoliak között – kiváltképpen búcsú idején – gyakori a véres verekedés. Úgy látszik, nem volt ez másképp száz évvel korábban sem – ezt már az MNL HML IV-9/d/66 No. 1080 (1775) jelzetű perirat tárgyalásánál is tapasztalhatta a kedves olvasó. A most ismertetett perirat is ékes példája ennek. Hosszú ismertetésre nincs szükség, a történet egyszerű. Dikó Samu, a vármegye tizedese betért nemes Török János házába, ahol borkimérés volt és eladásra kínált egy kantárt. Miután nem járt sikerrel, békével elköszönt és hazafelé indult. Ekkor találkozott ifjabb Hegedüs Istvánnal, aki minden előzmény nélkül földhöz csapta, majd Török Józseffel közös erővel megverte.

Tanúmeghallgatási jegyzőkönyv, amelyet Fejér László alszolgabíró és Hegedüs György esküdt vett fel. Szajol, 1785. május 26.
„Jelen vólt é a tanú most múlt pünkösd második estvéjén nemes Török János házánál, amidőn a nemes vármegye szajoli tizedessét némely szajoli nemes ifiak minden ok nélkül oly annyira meg verték, hogy borbély kezire jutván, mai napig is sínlődő betegségben élet, s halál közöt vagyon, ha úgy: mint történt azon verekedés s kik által, környül álló képen beszéllye elől.”

[első tanú: nemes Török János, 63 éves, szajoli lakos]
„A tanú maga házánal bort mérvén, történt, hogy pünkösd második estvéjén, amidőn a tanú többed magával a kamrában a hordó mellet hevert vólna, bejött Dikó Samu nemes vármegye szajoli tizedesse egy kantárral, kínálván aztat, hogy ha tetszik kend vegye meg, de mivel a tanúnak azt meg venni szándékja nem vólt, azon tizedes jó eszaka mondásával a kamrábúl ki ment, ki is amidőn a pitvarbúl ki felé indúlt vólna, sikerös lesben álló rosz erkölcsű ifiak a tizedest le kapták ütötték, és verték, mely lármára a tanú ki menvén tapasztalta, hogy ifiab Hegedüs István, és Török József nemes ifiu legenyek az említet tizedest oly annyira meg kinzottak, tergyelték, és földhöz csapdosták, hogy általok tet verés által a tizedes borbély kezében jutván, mostanság is élet s halál közöt sínlődő betegségben fekszik, kezekbül allig tutta azon tizedest ki szabaditani, mellyet ha ki nem szabadithatott vólna, minden bizonyal meg is ölték vólna, orrán száján jöt a vér, minden ruhazattyát már akkor öszve vérzették.”


Török József a tárgyaláson megjelent, a vétket beismerte, nem is akarta tagadni. Kérte, hogy tudják be azt hirtelen felindulásának és az emberi természet törékeny voltának. Török Józsefet két hét, bilincsben letöltendő börtönre ítélték. A meghozott végzés szerint Hegedüs István a szabályos idézés ellenére sem jelent meg, ezért nyakasságban elmarasztalják, és a vármegyei börtönbe vettettetik. Később a perjegyzőkönyv befejezetlenül véget ér.

MNL HML IV–9/d/115 No. 3174 (1804) – A Hegedüs család kisajátítja a Tisza halászati jogát
Annak ellenére, hogy a szajoli nemesek szerződésben szabályozták a közrend fenntartását, folytatódtak a rendbontások a faluban. A Hegedüs család tagjai kisajátították a Tisza halászati jogát. Erről nemes Török József vármegyéhez írt panaszleveléből értesülhetünk.

Idézet Török József 1804. augusztus 15-én kelt levelélből:
„Alább meg írt ez levelemnek rendiben bizonyítom, hogy ez folyó 1804. eszetendőben Szent Györgykor az közönséges halászó vizeknek, mellyeket mult 1801., 1802., 1803. eszetndőkben Öttvös Mihály arendátor esztendőnkint 70 rhénes forint árendában békességessen, minden ellenkezés nélkül birta, az árendája ki telvén, nemes ifjú Lajkó János uram, mint szajoli compossessor uraknak hites hadnagya köz gyülekezetünkben tekintetes Hellebronth Mihály processualis szolga bíró urnak parancsolattyábul az compossessor urak között meg esett transactio szerint ujra ismét most mult Szent György-nap tájban árendában ki akarta adni, az említett arendátor Öttvös Mihály is azoknak ki árendálása végett megjelenvén, 100 rhénes forint árendát esztendőnkint igért, de nemes öreg Hegedüs Mihály, Hegedüs Ferenc és Hegedüs József nem hajtván a compossessor urak között megesett transactiora, ugy tekintetes szolga bíró urnak parancsolattyára, azon közönséges halászó vizeket árendában ki adni tellyességgel nem engedték, declarálván magokat, hogy eők ámbátor hadnagy uramtul Öttvös Mihály által meg igért árendával többször is kínáltattak, az közönséges halászó vizeket sem magok árendában ki nem veszik, sem pedig másnak akárkinek árendában ki adni nem engedik és mégis halászni fogják, nékik abban senki sem parancsol, amint is minden árenda nélkül hatalmassan most is magok halásszák és használlyák az közönséges halászó vizeket, azokbul az rendes és igazságos harmadot is tellyességgel meg tagadták. Most mult juliusban az Arad vármegyei oláhoknak 50 mázsa halakat eladtak, mázsáját forint 4, krajcár 30-ért, mellyeket közönséges vizekbül halásztak ki azelőtt pedig szatócsoknak adták el. Sőt azon közönséges halászó vizekben magokon kívül mást halászni nem engedtek. Én is akarván egyszer kerítő hálóval azon közönséges halászó vizen ennivaló halat halászni, öreg Hegedüs Mihály hatalmassan engemet a halászatbul ki tiltott s halászni nem engedett. Melyrül adom ezen saját kezem kereszt vonásával meg erősített levelemet. Szajol, 15-a, Augustii 1804. Nemes Török Jósef saját x vonása szajoli compossessor”


A pert Lajkó János, mint a szajoli nemesek hadnagya, a nemesek képviseletében indította a Hegedüsök ellen, és a nemesek szerződése szerinti kötbér megfizettetését szerette volna elérni. A per különös fordulattal ért véget, amely szerint a bíróság érvénytelenítette a szajoli nemesek szerzősdését, így a per aktáját félre tették.

MNL HML IV–9/d/122 No. 3339 (1806) – Hegedüs János és Fejér László vitatja egy kert tulajdonjogát
Hegedüs János és Fejér László táblabíró konfliktusa egy kertnek nevezett szajoli birtokrész vitatott tulajdonjoga okán. Fejér László állítása szerint Hegedüs János a korábban általa neki eladott kertet hatalmaskodóan, erőszakkal visszafoglalta tőle, majd azt felszántatta, és ott lévő vermeit berontatta, ezért kéri a birtoklásba való visszahelyezését. A kert eredeti tulajdonjogáról a különböző iratok sokféleképpen tájékoztatnak, de annyi bizonyosnak látszik, hogy az már 14 éve Hegedüs János birtokában volt, mielőtt eladta Fejér Lászlónak. Kiviláglik az is a dokumentumokból, hogy a jogi ügyletekben járatos Fejér táblabíró rosszhiszeműen járt el Hegedüs Jánossal szemben, aki úgy tűnik, nem is kapott a szerződésből saját példányt, és a belefoglalt 100 forint kötbérről sem lehetett tudomása, amely egyébiránt, irreálisan soknak tűnik. Úgy látszott Hegedüs Jánosnak a birtokot vissza kell adnia, de végül a per ugyan egyezséggel zárult, így a kertet Hegedüs János végül megtartotta, de az alku nem tűnik előnyösnek a Fejér Lászlónak fizetendő 100 forintos perköltség kifizetésének tekintetében.

Kérvény, amelyben kérik a bíróságtól Hegedüs János birtoklásának meghagyását. Dátum és aláírás nélkül.:
„Tekintetes Nemes Bíróság. Tekintetes táblabíró Fejér László úrnak kerteimbe való visza helyheztetésének el tavoztatására e következendő törtenetek folytát az tekintetes bíróság bővebb meg világosításául alazatossan nyilatkoztatom illy módon.
1755. 16-a Maii Hegedüs Ilona ezen tekintetes Heves és Külső Szolnok törvényssen egyesült varmegyébe Szajol nemes helységben lévő portióját az kérdésben lévő kertel egyetemben el zálogollya nemes Janoviczky János urnak és házas társának nemes Csőke Erzsébet asszonynak 100 rhénes forintokban olly fel tétellel, hogy az szabot üdőnek el folytával ugyan Hegedüs Ilonára visza szállyon a mint bizonyítja az ide rekesztett 1. szám alat lévő zálogos levél – el telvén az 20. esztendők ugyan Hegedüs Ilona
1776. 13-a Julii az fent írt jussát örökössen s ingyen által engedi Hegedüs János, és Ferencz egy testvéreinek 2-odik szám alatt
1791. 10-a Maii Hegedüs János Janoviczky Ferenczel olly formán meg egyez 3-ik szám alatt, hogy az Hegedüs Ilonátúl reá maradot igazát első 9-beréig birhassa, el telvén pedig ezen üdő ugyan ő Hegedüs János 50. rhénes forintokat tarozzék letenni – amintis hogy le tette.
1791. 10-a 9-bris költ Janoviczky Ferencznek 4-edik szám alatt lévő nyugtató levele bizonyíttya ezen jushoz lévő kertet, mellyet az 6-ik szám alat lévő authentica jusstitioban foglalt 4. bizonságok vallása szerint még Janoviczky János az közönséges gyepbül ennek előtte 47. esztendőkkel el foglalt, és az 5-ik szám alatt is /: mindég békességessen bírván hasonló usussal tőle Hegedüs János már 14. esztendőtül fogva háborgatás nélkül bírt, és mind ekkoráig reális az az valódi úsussában meg maradott – történt azonban
1805. mense Majo említet nemes öregebbik Hegedüs János tekintetes tabla bíró Fejér László úr bizonyos contractusra léptek – mely szerint Hegedüs János az kérdésben lévő kertet tekintetes Fejér László úrnak által adta vólna – de meg értvén azt, hogy említett tábla bíró úr az contractusát /: mellyet alkotásátúl ő még 24. Aprilis 806-k nem is látot :/ tzikelével 100 forint vinculomot is be iktatott. Melyrül az eladó rész semmit sem tudott, más részrül pedig az ősi jussok törvénytelen el adását meg fontolván
1805. 10. 7-ber Az nemes Egri Káptalan előtt azon contractust revocalttnak, castalttnak, és semmissétettnek nyilatkoztatta, sub no. 8 – annak fontosabb okokbúl
Minekutána az kert eránt tett contractust Fejér László úr vele meg tsak 24. Martius 806. közlötte 9-ik szám alatt, és így hajdantúl rég szarmazott bekességes usussának folytatásaúl az kertet e folyó esztendőnek tavaszán meg szántatta –
Ezen tsekély törtenetek folytával meg bizonyosodik az, hogy Hegedüs János az kertben mindenkori bátorságos s- sohanem haborítot usussában maradván, az 1802-dik ország gyüllésnek 22-dik tzikkellye csak az olly hatalmassan háborgattakat erányozza kik leg alább egy esztendei birlást mutatthattnak – már pedig tekintetes nemes bíróság előtt a fellyebb levő jegyzetek által bővebben nyilvánitatik az, hogy Fejér László úr tsak papíroson következendőül tsak levegő /: precarium :/ birtokkal élvén reális az az valódi usust nem mutatván, kérettetik mély alázatossággal ezen tekintetes nemes bíróság méltóztassék Hegedüs Jánost mindenkori békességgel folytatot usussába be iktattni – annyival is inkább. Midőn a fönt írt törvény tsak usust tárgyaz az contractusnak pedig realitássát, vagy következését az repositio nem illetné; hozzá járulna az is hogy nem régen történt hasonló esettben méltóságos gróf Hunyadi Josefnek szolnokiakkal contractusok lévén, ambátor azok már marhájokat grof Hunyadi pusztáján már legeltették is vólt, még is midőn említett grof az rékasiakkal újra contrahált az szolnokiak marhájok legeltetése még sem marasztatott meg igazi ususnak, és ennek következéseül az rékasiaknak az puszta által adatott.
Ezekkel meg világosítattván nemes öregebbik Hegedüs Jánosnak mindenkori békességes bírása tabla bíró Fejér László urnak tsak contractussa – birtoka pedig nem lévén, ha mi keresete vagyon Fejér László Tábla bíró úrnak az contractusbúl annak törvényes keresete néki meg maradván, fellyebb írt Hegedüs János további bírásában meg hagyatni kérettetik.”


Értesítőlevél bírói végzésről, amelyben Almásy József, a vármegye első alispánja elrendeli, hogy a címzett, Hegedüs János 1806. június 19-én Szajolban jelenjen meg és a birtokot adja vissza Fejér Lászlónak. Eger, 1806. május 19.:
„Ajánlom hivatalbéli szolgálatomat jó uram kegyelmednek! Tekintetes tábla bíró Fejér László úr panaszolván előttem, hogy kegyelmed az titulált úrnak ezen tekintetes nemes Hevess vármegyében helyheztetett Szajol nevezetű helységben a' veteményes kertye szomszédságában levő kertyét mellyet a múlt 1805-ik esztendőbéli április hónapnak 27-ik napján kegyelmeddel lett tractatus szerént requirált, ezen folyó 1806-ik esztendőnek tavaszán erő-hatalommal, jóllehet azon ur annak már békességes birtokában vólt, meg szántatta, ott levő vermeit be rontatta és e szerént tekintetes Fejér László urat földes uri birtokábúl erőszakosan ki vetette; én is ezen dolognak megvisgálása végett, és tekintetes Fejér László urnak repositiója eránt az 1802-ik esztendőbéli törvény 22-ik czikkelyének érteleme, és erejéhez képest kegyelmednek terminusul tészem az ezen folyó 1806-ik esztendőbéli június hónapnak 16-ik napját következendő törvényes napokkal együtt fent említett tekintetes nemes Hevess vármegyében helyheztetett Szajol helységbe olly meg hagyással, hogy azon napra ezen dolognak törvényes el intézésére, és repositiójára kegyelmed személlyesen meg jelenni el ne mulassza. Egyéb eránt én a' tévő lészek Szolga bíró, és eskütt társaimmal, a' mint a törvényes igasság hozand magával, lévén Egerben die 19-a Maii 1806. Kegyelmednek hivatalbéli szolgája tekintetes nemes Hevess, és Külső Szolnok törvényesen egyesűlt vármegyéknek ordinus vice ispánnya Almásy Jósef manu propria.”

EGYÉB IRATOK

Itt kerülnek ismertetésre azok az iratok, amelyek valamilyen módon a családhoz, vagy Szajolhoz kapcsolódnak, azonban más fejezetekhez nem illenek. Amennyiben a dokumentumok terjedelme megengedi, azok átiratai is e helyen lesznek megtalálhatóak; a hosszú oklevelek szövegeit azonban a dokumentumtárban kell majd keresni.

Az Egri Káptalan 1640. október 1-jén kelt oklevele, amely latin nyelvű átiratban tartalmazza a Debrődy alias Szabó György szajoli plébános, Kun Balázs, Répás Péter és Nagy Mihály szajoli nemesek által bemutatott kettő oklevelet a következőkről: a Budai Káptalan 1339. május 8-án kelt jelentése a Péter tenyői prépost kérésére Szécsényi Tamás erdélyi vajda és szolnoki ispán által elrendelt tenyőmonostori határjárásról, valamint az Egri Káptalan 1412. október 3-án kelt jelentése a Zsigmond király által elrendelt halászteleki határjárásról

Az oklevelek közvetlenül nem kötődnek a Hegedüs családhoz – Szajolhoz annál inkább –, de tekintettel arra, hogy részét képezik a Hegedüs-levéltárnak, szükségesnek találtam azok bemutatását. A latin nyelvű iratok szövegének átírásakor elsődleges forrásként Kandra Kabos (szerkesztő): Adatok az egri egyházmegye történelméhez, Második füzet, Eger, 1886., című könyvét használtam, amelyben Kovacsóczy István közlésében, a 370–374. oldalakon átiratban szerepel az említett oklevelek szövege. Kovacsóczy az Egri Káptalan protokollumában szereplő, 1640-ben készült másolatot használta, amely nekem is rendelkezésemre állt, jelenlegi levéltári jelzete: MNL HML XII-1/9 No. 321. Pag. 819–823. További források: Hegedüs-levéltár B jelzet, 5–8. oldal (latin nyelvű átirat), Hegedüs-levéltár U jelzet 1–5. oldal (magyar nyelvű fordítás).

A tartalmi bemutatásnál nagy segítségemre voltak Dr. Benedek Gyulának az oklevelekkel kapcsolatos közleményei, aki az 1339-es oklevelet a Zounuk 6. (A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve, Szolnok, 1991), Adattár, Benedek Gyula: Oklevelek Külső-Szolnok vármegye XIV. századi történetéből, a 301–303. oldalakon ismerteti; az 1412-es oklevéllel, pedig a Zounuk 5. (A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve, Szolnok, 1990) Adattár, Benedek Gyula: Külső-Szolnok megyei oklevelek a XV. századból, a 256–257. oldalakon foglalkozik. Dr. Benedek Gyula mindkét dokumentum esetében forrásként a már említett Kovacsóczy-féle átiratot jelölte meg. További forrásként az 1339-es irat tekintetében a Magyar Országos Levéltár DL 40. 802. jelzetű iratát használta, amelyet 1339. május 23-án készült másolatként említ. Minderről Dr. Benedek Gyula így ír:

„Az oklevél 1339. május 23-án készült másolata ma az OL DL-ban van, igen rossz állapotban. A papír öt helyen van kitörve, a balfele erősen penészfoltos. Az egész felület egyrészt kifakult, másrészt homályos, igen nehezen olvasható. Pecsét, pecsétnyom és aláírás nem látható. Az eredetit nem találtuk meg.”

Az 1339-ben és 1412-ben keletkezett dokumentumokat az Egri Káptalan 1640. Szent Mihály arkangyal ünnepe után hétfőn (október 1.) kiadott jelentése tartalmazza – ahogy Dr. Benedek Gyula írja –, persorozat formájában összeszerkesztve. A szajoli nemesek ebben az időben hatalmaskodóktól szenvedtek, minden bizonnyal a velük szembeni sikeres védekezés érdekében szánták rá magukat arra, hogy a birtokukban lévő oklevelekkel felkeressék az Egri Káptalant és azokról hiteles másolatot kérjenek. A szajoli nemeseket Debrődy, másképp Szabó György plébános, valamint Répás Péter, Kun Balázs és Nagy Mihály képviselte.

Az általam is elsődleges forrásnak tekintett Kovacsóczy-féle átiratról elmondható, hogy készítője igyekezett a saját forrásában fellelhető nagy számú rövidítést kiiktatni a szavak teljes alakjának használatával. Kovacsóczy átiratát összevetettem az Egri Káptalan protokollumában lévő és a Hegedüs-levéltárban fellelhető másolattal is. Ennek során felismerhető volt, hogy a Kovacsóczy-átiratban betűhibák is találhatóak, ezeken túl egy rész – kb. egy sornyi – véletlenül hiányzik is. A hibák talán a korabeli nyomdai szedésnél csúszhattak be, amelyeket igyekeztem kijavítani és a Kovacsóczy által az irat végéről szándékosan kihagyott káptalani záradékot is közre adom.

A Budai Káptalan 1339. Szent György mártír ünnepének 15. napján (május 8.) kelt jelentése – amely Péter, tenyői prépost kérésére, Szécsényi Tamás erdélyi vajda és szolnoki ispán által elrendelt tenyőmonostori határjárásról adatott ki –, a Szajol felé eső határ kijelöléséről szól. A határjárás végrehajtására Ják fia Domokost és István mestert, vajdai embert, az egyház kanonokszékének papját küldték ki a helyszínre, Tenyőmonostorára (Thenen-Monostora), amely Péter mester, prépost birtoka. Megjegyzendő, hogy ebben az időben a családnevek a mai formájukat tekintve, még csak kialakulóban voltak. Az oklevelekben szereplő személyeket gyakran csak keresztnevükkel, valamint apjuk keresztnevének említésével nevezik meg. Mint a későbbiekben látni fogjuk, az 1412-es oklevél keletkezésekor a családnevek már gyakoribbak voltak. A határ kijelölésében a szomszédos és határos Szajol nemesei is részt vettek, úgy mint: Iván fia István, Tamás fia Gergely, Ágoston fia Miklós és Bodor fia István. A kijelölt határ Dr. Benedek Gyula fordításában így nézett ki:

„hogy az első határ indul ugyanabban a Tenyőben levő Szent Péter apostol nevű monostor szentélyétől és tart észak felé, enyhén nyugat felé hajolva és megy egy régi, nagy árokhoz, ahol az árok tetején van egy földből való határjel; ezután ugyanabba az irányba (észak-északnyugatra) fut egy földből való határjelig, amely egy szántóföldben van; innen ugyanabba az irányba (észak-északnyugatra) megy egy bizonyos árokhoz, amely van egy Érviz (Ervize) neű folyás előtt, ahol található egy földből való határjel; továbbá az árkon át fut egyenesen egy bozóthoz, népies nevén rekettye-bokorhoz (ad unum dumetum, vulgariter Rakattya bukor); Ezután esik a Tisza (Thyscie) folyóba, és ott végződnek az előbb mondott határok; Nagyságotok ugyanazon (vajdai) embere (Ják fia Domokos) és a mi bizonyságunk (István pap) előadták még, hogy az említett szajoli nemesek és Péter mester, prépost a maguk legelőjét, amely azon Szajol és Tenyőmonostora között van, a maguk és az ő jobbágyaik csordái és birkanyájai részére, közös használatra bocsájtották”

Dr. Benedek Gyula azzal zárja ismertetését, hogy a hajdani Tenyőmonostora helyét és annak egykori határát nem sikerült meghatározni, de feltehetően a mai Szajol külterületén, a lakott területtől délre lehetett.

Az Egri Káptalan 1412. október 3-án kelt jelentése a Zsigmond király által elrendelt halászteleki határjárásról adatott ki. A határjárásra felszólító királyi kiküldetési parancs 1412. Boldogságos Szűz Mária születése ünnepe (szeptember 8.) előtt harmad nappal (Feria Tertia proxima ante Festum Nativitatis Virginis gloriosae) történt. A határjárás megtartását Halászteleki János fia András (Andreas, Filius Joannis de Halásztelek) kérte unokatestvérei, János, és István nevében is. Királyi embernek Vajai Miklóst, vagy Benedeket, Mizsei Pétert, Darázs Imrét, vagy Andrást, továbbá Miklóst, Sáry Jakab fiát jelölik, akik közül végül Vajai Benedeket választották. A határjárást a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepe utáni vasárnapon (szeptember 18.) tartották meg (Die Dominico pro tune post Festum Exaltationis Sanctae Crucis) – törvényesen és ellentmondás nélkül. A régi határjeleket szükség esetén felújították és újakat is emeltek. Az így kialakított határ szerinti birtokot a határjárást kérőknek átadták, majd tizenhat nap múlva a káptalan elkészítette erről a jelentését. Dr. Benedek Gyula fordításában így írja le a határt:

„Mégpedig először elkezdődtek a nagy út mellett, amely az említett Halásztelek faluból átvezet dél felé, Tiszavarsány (Varsany) irányában, a hosszú ásott árok mellett haladva nyugat felé nagy távolságban hajlik északra a nagy vizesároknál, amely kilép az említett Halásztelekből, ahol földből való határt csináltak; innen pedig észak felé haladván elérkeztek a Tisza révjéhez, ahol határjelek mutatkoztak és két - szeder, valamint fűzfa - bokrot találtak, és ugyanott határjelet emeltek, tehát így és ott végződnek az említett Halásztelek község határai”

Kiegészítésként szükséges megjegyezni, hogy a Dr. Benedek Gyula forrásaként használt latin nyelvű Kovacsóczy-átirat határt leíró részében kisebb pontatlanságok vannak. Megemlítem a Varsany nevet, amely a Hegedüs-levéltárban lévő átirat szerint Vaysath, az Egri Káptalan átiratában pedig Vajsath. Kovacsóczynál kimaradt egy falu neve, amely mindkét másik átiratban Aleh alakban szerepel. A szöveg szerint, az észak fele hajló határ a nagy vizesároknál érinti az Aleh fele tartó utat is.

Dr. Benedek Gyula közleményéből kiderül, hogy a ma már nem létező település, Halásztelek helyét az iratban rögzített határ segítségével sem lehet pontosan meghatározni, de valószínűsíthető, hogy Tiszavarsánytól északra feküdt.

Az oklevelek átiratait a dokumentumtárban lehet megtalálni.
Hegedüs-levéltár B jelzet, 5–8. oldal (latin nyelvű)
Hegedüs-levéltár U jelzet, 1–5. oldal (magyar fordítás, a fordítás idejáről nincs adat)